Így zajlott az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérő edzése
Köszöntünk ismét mindenkit, hamarosan jön az időmérő Bakuban - igen, még csak péntek van, de bizony már a kvalifikáció következik az Azerbajdzsáni Nagydíjon!
Ami az eddigieket illeti: a csütörtöki szabadedzéseken egyértelműen kiemelkedett a Mercedes, és közülük is főleg George Russell, a bő két órával ezelőtti FP3-on viszont végül Max Verstappen eléjük ugrott a Red Bull-lal - igaz, Russellék az utolsó percekben már nem is próbálkoztak, így azért összességében még mindig ő/ők tűnik/tűnnek a favoritnak a pole-ra. Viszont egyelőre Verstappen a legközelebbi üldöző.
A Ferrarival Lewis Hamilton ugyan harmadik lett az utolsó tréningen, de ez csalóka lehet, mert hatalmas szélárnyékot kapott, a reálisabb inkább Charles Leclerc fél másodperc körüli hátránya lehet. A McLaren pedig egyelőre nagyon messze volt, másodperc körüli lemaradással, ami nyilván várhatóan csökkenni fog az időmérőn, de így is érthető, miért mondta Lando Norris, hogy olyan ezt látni, mintha szíven szúrták volna egy késsel...
Az idő amúgy kellemes, 25 fok a levegő hőmérséklete, esőnek nyoma sincs, ám ahogy az edzéseken, úgy most is a szél lehet majd az a tényező, ami a leginkább megnehezíti a pilóták dolgát.
Csúszik az időmérő kezdete - egyelőre nem tudni, miért, de nem kizárt, hogy köze van ahhoz, hogy a Formula-2-esek első főfutama is eléggé elhúzódott, ott történt egy-két baleset.
Ha már amúgy Formula-2: ott a reggeli sprintfutamot Dino Beganovic, a nemrég véget ért első főversenyt Alex Dunne nyerte, utóbbi ezzel visszaszállt a bajnoki küzdelembe, hiszen nyolc pontra felzárkózott az éllovasra - aki immár Rafael Camara, miután egyetlen ponttal átvette a vezetést Nikola Tsolovtól. De még egy második főfutam jön szombat délelőtt.
Na de vissza az F1-hez, hiszen szerencsére nem bizonyult túl hosszúnak a csúszás, mindössze négy perc késéssel el is kezdődött a Q1 - néhány autó máris a pályán! 18 perc, 6 kiesővel a végén.
Megvan az első sárga zászlós jelzés, Stroll váltotta ki azzal, hogy elfékezte magát és megnézte az egyik bukóteret.
Jönnek az első mért idők, egyelőre Verstappen vezet 1:45,1-es idővel.
Hadjar veszi át a vezetést a másik Red Bull-lal, a Ferrarik pedig bejönnek második-ötödik helyre, míg Piastri a harmadik, Norris pedig a nyolcadik. A Mercedesek egyelőre a hatodik és kilencedik helyeken Antonellivel és Russell-lel.
Az élen tehát tíz perc után Hadjar, Hamilton, Piastri, Verstappen, Leclerc, Antonelli, Colapinto, Norris, Russell, Sainz a sorrend - miközben Antonelli jelenti rádión, hogy eltalálta a falat.
Ó, és ez nem is csak kicsi puszi volt, a bal elsőjét szétütötte a vb-éllovas - kénytelen is félreállni, vége az olasz időmérőjének!
Russell közben az élre állt, két ezreddel Verstappen előtt, Hadjar a harmadik. Antonelli pedig várhatóan tovább fog jutni, de a 16. rajthely lesz a maximum: az ismétlésből kiderült, hogy az 1-es kanyarban találta el az ívbelsőt - és valamit elütött a futóművön, ezért kérte félreállásra a csapat, mivel megszerelni biztosan nem lehet.
Utolsó percek jönnek a Q1-ben, nézzünk rá a kieső zónára: Bearman, Hülkenberg, Perez, Alonso, Bottas és Stroll az utolsó hatos jelenleg.
A Red Bull közben újra 1-2-ben Verstappennel és Hadjarral, Hamilton a harmadik. Antonelli már csak kilencedik, de ismételjük: ha tovább is lép, a Q2-ben akkor sem tud kijönni majd, így legjobb esetben is 16. lesz a rajtrácson.
Russell négy tizedet adva Verstappennek visszaáll az élre, de most már tényleg nézzük a sor végét: Bearman vagy Hülkenberg el tudja-e kerülni a kiesést, esetleg lesz-e meglepetés?
Bearman megússza, a Williamsek pedig nagyot ugranak előre. Kiesik viszont mindkét Audi, illetve a két Aston Martin és a két Cadillac!
A Q1 végeredménye:
Antonelli a 15. helyen hivatalosan továbbjutott a Q2-be, de ott nyilván nem fog tudni indulni, ezért a 16. rajthelyet már ki is oszthatjuk majd neki - és eggyel több hely elérhető a többieknek a Q3-ban!
El is indult közben a Q2: 15 perc, további hat kieső, akik közül az egyik Antonelli lesz.
Jönnek az első mért körök a Q2-ben: Verstappen 1:44,282-vel vezet a Williamsek előtt, de többen még csak most érkeznek a nagyok közül.
És jönnek is: Russell vezet Leclerc, Norris, Piastri, Hamilton és Hadjar előtt - azaz mindenki megelőzte Verstappent, miközben már 1:43,686 a legjobb idő.
Ami a mezőny második felét illeti: a Williamsek az alsóház élén, és top 10-ben még Ocon, de az Alpine-ok még mért kör nélkül.
Hadjar nagyot megy eddig ezen az időmérőn, a harmadik helyen áll Russell és Leclerc mögött.
Megjöttek az Alpine-ok, Gasly pedig bejön hetediknek, még Verstappent is előzi az Alpine-nal.
Így most két és fél perccel a vége előtt kiesne: Colapinto, Ocon, Albon, Lawson, Lindblad.
Verstappen összerak egy jó kört, két századdal Russell mögé másodiknak.
Leclerc is jön egy jót: a harmadik, tizeden belüli lemaradással!
Lepörög az óra: a négy nagycsapat hét talpon maradó pilótája mellett továbbjut a két Alpine és Sainz a Williamsszel! Kiesik: Bearman, Lawson, Albon, Ocon, Lindblad és persze Antonelli.
A Q2 végeredménye, a végén még javító Russell-lel az élen:
Ott van tehát a tízben Russell, a két Red Bull, a két Ferrari, a két McLaren, a két Alpine és Sainz. A pole-ra egyértelműen Russell a favorit, de azért a Red Bull - és nem csak Verstappennel - nincs annyira messze az eddigiek alapján.
Indul a Q3, 13 perc múlva - hacsak nem lesz megszakítás - eldől, kié a pole a szezon 15. nagydíjára!
Eltérő taktikák a Q3-ban: Russell, Verstappen, a McLarenek és Sainz már a pályán, a Ferrarik, Hadjar és az Alpine-ok még a garázsban.
Russellé az első mért idő: 1:43,713. De nem sokáig vezet ezzel, a McLarenek megelőzik a britet: Piastri az élen Norris előtt.
Megint meglepetést okoz a McLaren, akárcsak Madridban? Van még persze öt perc, és jönnek is a továi körök, a Ferrariktól például az első érdemi.
Hadjar jön előbb egy harmadik helyet - majd Russell mindenkit hátrébb szorít: fél másodperccel előzi Piastrit! Ezzel akár el is dőlhetett...
Leclerc jön fel másodiknak bő négytizedes hátránnyal, előzi a ferraris a McLareneket. Gasly pedig a hatodik az Alpine-nál - miközben Colapinto benézett a 15-ös bukóterébe...
Hadjar jön egy nagyon ütős első szektort, de közben Russell is dob egy lila kezdést.
Hadjar második szektora sem rossz, Russell viszont brutális körön.
Hadjar a harmadik helyre jön be, néhány századdal Leclerc mögé - akit viszont majdnem egy másodperccel ver meg Russell. A pole ezzel eldőlt, ezt kijelenthetjük!
Leclerc visszajön másodiknak, de így is bő nyolc tized a hátránya. Piastri egy ezreddel mögötte. Verstappen csak a nyolcadik.
És ez a vége: Russellé a pole, Leclerc, Piastri, Hadjar, Norris, Hamilton, Gasly, Verstappen, Sainz, Colapinto a további sorrend!
Itt a Q3 végeredménye - az a nyolc tized brutális:
Ez volt tehát a bakui időmérő, szombaton magyar idő szerint 13 órakor jön a futam - tartsatok akkor is és addig is velünk!





