DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Magyar Nagydíj 1. szabadedzése

Végre kezdődik az év eseménye, a Magyar Nagydíj: indul a hungaroringi F1-es hétvége! Kövesd velünk élőben az 1. szabadedzést!

Nagy szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a hungaroringi F1-es hétvége első szabadedzésének élő közvetítésében!

A Mercedest is érinti az a globális CrowdStrike-probléma, ami több légitársaság honlapját is működésképtelenné tette! A csapat nemrég közölte, azon dolgoznak, hogy ne szenvedjenek hátrányt az IT-problémák miatt.

Nico Hülkenberg pihenőre vonult az első edzésre, helyét a Haas jövő évi versenyzője, az FP1-re immár negyedszer beülő Oliver Bearman foglalja el.

A levegő hőmérséklete 31, a pályáé 58 fok, a páratartalom 40 százalék, az esőre pedig akkora az esély, mint hogy Hülkenberg zárja az élen ezt az edzést.

Megkezdődött az edzés, 18-an máris a pályán, és mindhárom keverék előkerült.

Albon és Piastri még nem kezdte meg a munkát, mindenki más már járt a pályán – sőt a többség jelenleg is ott tartózkodik.

8 győzelem, 9 pole, 11 dobogó, 487 élen töltött kör – a leggyorsabb köröket leszámítva minden fontos mutatóban Lewis Hamilton a Hungaroring történetének legsikeresebb versenyzője.

Verstappen 1:20,715-tel áll az élen ebben a pillanatban, csak viszonyításképp a tavalyi pole 1:16,609 volt.

Az abszolút legjobb kör egyébként Hamiltoné 2020-ból 1:13,447-tel.

Most már mindenkinek van teljesített köre, a többség közepesen, néhányan keményen, a két Red Bull pedig lágyakon.

Zhou arra panaszkodott, hogy "sok dolog" esik le az oldaldobozáról. Hát ez érdekes.

Különösebb fennakadás és probléma nélkül csordogál az első szabadedzés, a legszorgalmasabb egyelőre Bottas, aki elsőként érte el a 10 teljesített kört.

Ebben a pillanatban így állunk:

Szép lassan ürül a pálya, most épp a mezőny fele körözget.

Ha ez egy téttel bíró session lenne, azon döbbenhetnénk meg, hogy Bottas az ötödik helyen áll Verstappen, Russell és a két McLaren mögött. De nem az. Sergio Pereznek meg talán végre lesz egy mért köre. Lett is, a 16. helyen áll most holtversenyben a legkevesebb körrel.

A Haasok, Russell és Albon feltették a piros oldalfalú gumikat. A Red Bull is lágyon körözött ugyan, de ők nem futottak igazi gyorsköröket.

Sőt, Hamilton, Bottas is lágyon... Látványosabb körök jöhetnek.

Ott is van az, Albon élre áll lágyon, a harmadik pedig egyébként Piastri, aki nem túl friss közepeseken is pár ezredre közelítette meg Hamiltont.

Bearman a gyorskörén egy tizeden belül zár Magnussenhez képest. Szép!

Russell 1:19,137-tel áll az élre!

Volt egy rövidke VSC, miután egy alkatrész leesett Albon autójáról. Előkerült az univerzális megoldás mindenre: egy tekercs ragasztószalag!

Tovább záporozonak a gyorskörök, Norris és Piastri jön fel a 2-3. helyre, Hamilton az ötödik Tsunoda mögött, Leclerc lila első szektorral érkezik... A második is az...

Leclerc átveszi a vezetést 1:19,011-es idővel.

Albon után Gasly is keményen odaverte az autó alját egy rázókövön, ő a négyes kijáratán követte el ezt.

Sainz! 1:18,713-mal megfutja a hétvége első 1:18-as körét.

Egy érdekes kimutatás: miközben Leclerc 2 tizeddel volt gyorsabb Norrisnál, az egyenesekben közel négy tized volt az előnye. Ebből az is kiderül, hogy a kanyarokban melyik autó a gyorsabb...

Verstappen a második, aki 1:18-as kört futott, méghozzá egy második szett lágyon. A Red Bullok csak a piros Pirelliket használták az edzésen.

Tíz percen belül járunk, Leclerc 21 kört tett meg ma, a második véglet pedig az autóját megkárosító Alex Albon.

Az edzés elején Bottas kavirnyászott ott a nagycsapatok között a köridőtáblán, most pedig Zhou van ott. A kínai az ötödik helyen áll többek között a két McLarent megelőzve. És valószínűleg már ott is marad, nem sok esélyt látni arra, hogy bárki javítana a hátralévő percekben.

Néhány perccel ezelőtt George Russell tett egy csípős megjegyzést Esteban Oconra: a francia – legalábbis szerinte – védekezett. Egy szabadedzésen.

Az etaphosszúságokat illetően ki kell emelnünk Bottas és Sargeant lágygumis 15 körét, valamint a mercedesek közepesen futott 22-23 körét- Lerclerc szintén 22-t ment a keményen.

És közben leintették az első edzést, mutatjuk az eredményt.

Ez volt a Magyar Nagydíj 1. szabadedzése, köszönjük szépen a figyelmet! Ma még jelentkezünk élő közvetítéssel a 17 órakor kezdődő második edzésről – előtte és utána pedig minden más érdekességet is megtaláltok nálunk egyenesen a helyszínről!