- Nagyon köszönöm a csapatnak azt a munkát melyet végzett, úgy érzem jól sikerült a felkészülés. Teszteltünk Mezőkövesden és a Hungaroringen is, ahol jól működött az autó, és a köridőkkel is elégedettek vagyunk, így optimista vagyok. Nagyon várom már a hétvégét, hogy megnézzük mit tudunk a többiek ellen, mennyire vagyunk versenyképesek. Nagyon remélem, hogy rögtön az elején futamgyőzelemért harcolhatunk majd – mondta Kiss Norbert.

A FIA ETRC-ben a tervek szerint 16 teljes szezonos induló lesz idén, de a rajtrács kiegészül majd olykor versenyenkénti nevezőkkel is. Szigorú biztonsági előírásokra kerül sor a koronavírus-járvány miatt, és a pilótával együtt csak 8 embert engedélyeznek kamiononként. Több istálló viszont 2-3 kamiont is indít, így ők ebből a szempontból előnyt élvezhetnek, nagyobb stáb segítheti egy-egy pilóta dolgát. És ha már pilóták, riválisai bőven lesznek Norbinak. A hatszoros bajnok Jochen Hahn, a szintén EB győztes Antonio Albacete, vagy a tavalyi negyedik Steffi Halm is esélyesként indul a hétvégén.

|
Rsz. |
Csapat |
Gyártó |
Versenyző |
Nemzetiség |
|
1 |
Team Hahn Racing |
IVECO |
Jochen Hahn |
német |
|
2 |
T Sport Bernau |
MAN |
A. Albacete |
spanyol |
|
11 |
Don’t Touch Racing |
IVECO |
A. Kursim |
német |
|
20 |
Buggyra Racing |
FREIGHTLINER |
Teo Calvet |
francia |
|
23 |
Anderson Racing |
MAN |
J. Anderson |
brit |
|
24 |
Tankpool24 Racing |
SCANIA |
Steffen Faas |
német |
|
25 |
Heinrich C. Hecker |
MAN |
C. Hecker |
német |
|
29 |
Buggyra Racing |
FREIGHTLINER |
A. Koloc |
cseh |
|
30 |
SL Trucksport 30 |
MAN |
Sascha Lenz |
német |
|
40 |
Révész TRT |
MAN |
Kiss Norbert |
magyar |
|
44 |
Team Schwabentruck |
IVECO |
Steffi Halm |
német |
|
55 |
Buggyra Racing |
FREIGHTLINER |
Adam Lacko |
cseh |
|
64 |
Luis Recuenco |
MAN |
L. Recuenco |
spanyol |
|
66 |
Lion Truck Racing |
MAN |
A. Janiec |
francia |
|
77 |
Reinert Racing |
IVECO |
R. Reinert |
német |