DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Kamion

Kiss Norbert a Nürburgringen űzi tovább a pontokat

Harmadik állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. Az ETRC most hétvégén a Nürburgringre látogat, a kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző pedig reméli, hogy a tavalyihoz hasonló jó eredményeket ér el a legendás pályán.

A német Tankpool24 csapat pilótájának kifejezetten kellemes emlékei vannak a Nürburgringről, ahol egy évvel ezelőtt két második helyet szerzett. “A szombati időmérőn megnyertem a superpole-t, az első helyről indulhattam, de Adam Lacko megelőzött, második lettem. Aznap még egy kilencedik helyet szereztem, majd vasárnap megint felállhattam a dobogóra, ismét másodikként. A negyedik futamot nem tartották meg tavaly, mert annyira olajos lett a pálya, hogy versenyzésre alkalmatlanná vált” - emlékszik vissza a szombathelyi versenyző. 

kiss-nerbert-nurburgring-elott-2018



“Remélem, hogy ehhez hasonló végeredmények születnek, ami nem lesz egyszerű, hiszen két hete a Hungaroringen mindenki láthatta, mennyire erős a mezőny. A Nürburgringen nem a teljes pályát használjuk, nem is azt, amit a túraautó-világkupa mezőnye, hanem egy még rövidebb, a DTM-konfigurációnak megfelelő vonalvezetésen megyünk. Ezek mindig nagyon jó hangulatú hétvégék, százezer néző előtt versenyzünk, ez a kamionversenyzés igazi ünnepe.”

Kiss Norbert összetettben a második helyen áll 64 ponttal, a bajnokságot Jochen Hahn vezeti 95 ponttal.

A nürburgringi hétvége menetrjendje kicsit eltér a szokásostól, már csütörtökön megkezdődnek a programok.

Csütörtök: 

16.45 - szabadedzés

Péntek: 

09.35 - első szabadedzés

12.10 - második szabadedzés

15.45 - első időmérő

Szombat:

08.30 - warm up

11.00 - első verseny

15.45 - második verseny

Vasárnap:

09.20 - második időmérő

11.50 - harmadik verseny

16.10 - negyedik verseny

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: