Kemény kritikát kapott Massa a bíróságon
Elkezdődött Felipe Massa kártérítési pere a Formula One Management, az FIA és Bernie Ecclestone ellen a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt botrány miatt: a brazil versenyző kártérítést követel azért, mert a futam kimenetele miatt vesztette el a világbajnoki címet.

A londoni legfelsőbb bíróságon megkezdődött eljárásban az alperesek hangsúlyozták, hogy a brazil pilóta keresete „túl későn” érkezett, „téves kísérlet” a múlt újranyitására, és figyelmen kívül hagyja a csapat saját hibáit – sőt azt is kiemelték, hogy Lewis Hamilton jobban teljesített nála. A teljes cikk ide kattintva olvasható.
Laura Villars bíróság elé viszi az FIA-választást
Alakul a jogi botrány az FIA decemberi elnökválasztása körül: az indulási szándékát korábban bejelentő svájci pilótanő, Laura Villars beperelte a szövetséget, mert szerinte a jelenlegi választási rendszer antidemokratikus, és kizárja a kihívókat a versenyből. Bár négyen jelentették be indulási szándékukat, a szabályok miatt csak a hivatalban lévő Mohammed Ben Sulayem indulhat. Villars a bíróságtól az elnökválasztás elhalasztását kéri.
Eldőlhetett, kit választott 2026-ra az Alpine
Minden jel arra utal, hogy jövőre is Franco Colapinto versenyez a korábban több évre hosszabbító Pierre Gasly oldalán az Alpine színeiben a Formula-1-ben, s ezt a jövő hétvégi Sao Pauló-i Nagydíj környékén be is jelentheti az istálló. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen időtartamra szólhat Colapinto új szerződése.
FormulaPlusz: Szabotázs és statisztikák
Két írással jelentkezett ma a FormulaPlusz rovat: Gobodics Tamás főszerkesztő véleménycikkében azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy vajon szabotálja-e a McLaren a világbajnoki harcot, és ha igen, mennyire – a cikk ide kattintva olvasható el.

A mexikói F1-es hétvége legfontosabb statisztikáit, pedig ide kattintva lehet elolvasni – senki nem vezette a vb-t olyan sokáig bajnoki cím nélkül, mint Piastri Norris 10 győzelmét és 14 pole-ját 10, illetve 14 különböző pályán szerezte, Leclerc az ötödik Ferrari-pilóta 50 dobogóval, és sok más érdekesség a cikkben.
„Vagy rögtön, vagy sehogy” – Russellt és Antonellit is bosszantotta a Mercedes döntése
George Russell úgy érezte, túl sokáig várt a Mercedes azzal, hogy megcseréljék a helyet Kimi Antonellivel a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, az olaszt viszont már a kérés is meglepte, és szerinte a negyedik hely lehetőségétől estek el a döntéssel. „Addigra a gumik és a fékek is túlmelegedtek, a motor is. Úgyhogy addigra nagyjából már nem volt értelme megcsinálni. Vagy egyből meg kellett volna lépni, vagy egyáltalán nem. Szóval végső soron, megérdemelten végeztünk ott, ahol. Kissé frusztráló” – mondta Russell. A teljes nyilatkozatokat ide kattintva lehet elolvasni.
Komatsu: Bearman lenyűgöző ütemben fejlődik
Folyamatosan fejlődik, méghozzá bámulatos ütemben – így értékelte Oliver Bearman teljesítményét Ayao Komatsu a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon elért negyedik helyezését követően. „Folyamatosan látjuk az óriási tehetségét, és minden egyes alkalommal tanulunk és fejlődünk, Szingapúr óta pedig jól összerakja a hétvégéket. Austinban történt ez-az a sprinten és a futamon, de azon kívül mega volt. Itt pedig mit is mondhatnék? Egyetlen hibát sem követett el, nem igaz? Egyszerűen lenyűgöző.”
Herta az F1-es tesztpilótaság és az F2 mellett az IMSA-ban is versenyezni fog
A Formula-1-be jövőre tizenegyedik csapatként megérkező Cadillac által tesztpilótának szerződtetett Colton Herta 2026-ban az IMSA-ban, azaz az amerikai sportautós bajnokságban is „részmunkaidős” programot fog futni a Formula-2-ban való szereplése mellett: az évad eleji Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, valamint a szezonzáró Petit Le Mans-on indul majd a Wayne Taylor Racing – amely alakulattal versenyzett már korábban ugyanitt, sőt Sebringben győzni is tudott – autójában a teljes idényt futó Jordan Taylor és Louis Deletraz mellett.
Már nem kritikus a Moto3-as balesetben súlyosan megsérült Dettwiler állapota
Jó híreket közölt szerdán délben a CIP Green Power Team csapata: stabil és immár nem kritikus a vasárnapi Moto3-as Malajziai Nagydíj kivezető körén nagy balesetet szenvedő Noah Dettwiler állapota. Dettwiler kapcsán eleinte annyi volt a hivatalos kommunikáció, hogy több műtét vár rá, miközben a svájci Blick az apját megszólaltatva arról írt, hogy információik szerint többször is leállt a fiatal motoros szíve, sok vért veszített, sérült a tüdeje és a lépe is, valamint nyílt lábtörést is elszenvedett.
Ezek után csapata, a CIP hétfőn annyit közölt, hogy stabil és továbbra is kritikus az állapota – most ehhez képest jött a fent említett biztató fejlemény, miszerint Dettwiler állapota immár nem kritikus. Hozzátették: továbbra is folyamatos megfigyelés alatt tartják az intenzív osztályon.
Már rendelhető 2026-os F1-es falinaptárunk!
A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő, 2026-os esztendőre szóló, A3-as méretű, lapozható Formula–1-es falinaptárunkat. A lapokon látványos fotókon szerepelnek mind a tíz csapat autói és az élmezőny legnevesebb versenyzői, és szokásunkhoz híven a 2026-os F1-es idény nagydíjainak dátumait is feltüntettük, hogy könnyebb legyen eligazodni, mikor lesz versenyhétvége és mikor nem.
A vadonatúj 2026-os Formula-1-es falinaptárunk 4990 Ft-ba kerül, és már rendelhető a Formula webshopjában IDE vagy a lenti képre kattintva.
