Leclerc vállalja a felelősséget a gyenge hétvégéért
Charles Leclerc a kilencedik helyen zárt Azerbajdzsánban, és saját bevallása szerint ez volt az egyik leggyengébb teljesítménye az F1-es idény során. Bár a Ferrari pénteken még az élen zárt a szabadedzéseken, a hétvége végére ismét a középmezőnyben találták magukat. Leclerc nem keresett kifogásokat: elismerte hibáit, és nem sok esélyt lát arra, hogy a szezon hátralévő részében érdemben javuljon a Ferrari formája.

Leclerc csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csalódottan értékelte a bakui F1-es hétvégét, főleg annak fényében, hogy úgy érzi, folyamatosan javulnak, csak ez a végeredményben nem mutatkozik meg: „Kicsit őrületes ez, mert fejlődünk, mégsem jönnek az eredmények igazán az utóbbi néhány futamon. De nem arról van szó, hogy ne lenne fejlődés, szóval szerintem képesek vagyunk összerakni egy jó hétvégét és egy jó eredményt.”
Stella: Oscar volt a szezon legstabilabb pilótája
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella nem számít arra, hogy Oscar Piastri megismétli az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén elkövetett drága hibákat, mivel szerinte karakteridegen volt, ami Bakuban történt, vb-éllovas versenyzője pedig extra gyorsan tanul és fejlődik. „A rajt csak a túlzott lelkesedés miatt történt. Biztos vagyok benne, hogy ezt most láttuk, és többet nem fogjuk látni. A blokkolás tekintetében hasonlóan a szombatihoz csak rosszul ítélte meg a rendelkezésre álló tapadást. Talán ez összefüggött a lassú rajtjával. Még nem tudjuk. Ez valójában nem releváns” – mondta többek között az olasz csapatvezető.

Stella arra is kitért, hogy bbár Lando Norris nem veszített pozíciót az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon történt újabb lassú kerékcsere miatt, de így is dolgoznak azon, hogy javítsanak a kiállásokon – méghozzá elsődlegesen az eszközök terén. „Van némi interakció a hardver és annak működtetője között, amelyet a hardver szempontjából javítani kellene. Tudjuk, hogy ilyen téren még nem optimalizáltuk a dolgokat. Nem azért, mert nem akarjuk, hanem mert ezt menet közben tanuljuk. Tudjuk, hogy van tér fejlődésre az eszköz terén, amellyel kicsit megkönnyíthetjük a szerelők dolgát.”
Visszatekintés Bakura
FormulaPlusz rovatunkban két cikkel is jelentkeztünk, melyekkel a bakui hétvégére tekintettünk vissza. Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj legnagyobb győzteseiről és veszteseiről szóló írás ide, a hétvége statisztikai érdekességeit bemutató cikk pedig ide kattintva érhető el. Emellett szokás szerint folytatódott a Formula1.5 sorozat, azaz összegeztük, hogy állna a bajnokság, ha kivennénk az élcsapatokat a képből – és azt is bemutatjuk, hogy állnak a büntetőpontok a hétvégét követően.

A Formula Podcast mai adása természetesen szintén a bakui hétvégével foglalkozik, a műsor itt hallgatható meg:
Még nem nézi a bajnokságot a Red Bull
Laurent Mekies szerint rizikósabb utat járnak, de a bajnoki címről nem beszélnek a Red Bullnál: tanulni szeretnének a szezon vége előtt. „Elmondom, hogyan látjuk mi a helyzetet: mi tényleg futamról futamra haladunk, ezért nem nézzük a bajnokság állását” – nyilatkozta Baku után Mekies. „Még a konstruktőrök szempontjából sem nézzük. Igen, jó látni a konstruktőrök második helyéért folyó küzdelmet, de mi lépésről lépésre haladunk az autó megértése és a köridő javítása terén.”

A francia szakvezető emellett óvatosságra intett: szerinte a következő versenyek valódi próbára teszik majd a csapat fejlődését. Noha Verstappen parádés formában van, a csapatvezető kiemelte, hogy Monza és Baku sajátos pályái nem nyújtanak reális képet az erőviszonyokról – különösen nem a következő helyszínek tükrében, ahol más csapatok erősebbek lehetnek.
Sainz: Jöhet még dobogó, de jön nullázás is
Carlos Sainz szerint a Williams teljesítménye versenyről versenyre nagyot ingadozik, így bár lát esélyt újabb erős szereplésre Las Vegasban, arra is felkészült, hogy lesz olyan futam, ahol pontot sem szereznek. A spanyol pilóta szerint az amerikai versenyek fekszenek majd nekik, de Katar kifejezetten nehéz hétvége lehet – szerinte az ilyen hullámzó teljesítmény az idei év realitása a grove-i csapatnál.
Kigyulladt Hamilton öccsének autója a BTCC-ben, véget érhet a szezonja
Drámai módon ért véget Lewis Hamilton öccse, Nicolas Hamilton számára a Brit Túraautó Bajnokság múlt hétvégi, silverstone-i fordulója. Autója ugyanis az első futamon kigyulladt, és bár az ifjabb Hamilton sértetlenül kiszállt a versenygépből, a masina annyira megrongálódott, hogy a hétvége további részében már nem tudott vele rajthoz állni – sőt egyelőre az is kérdéses, hogy a BTCC Brands Hatch-i évadzáróján el tud-e indulni.