Új vezér a Renault-nál, bezuhantak a részvények
A Renault Csoport igazgatótanácsa úgy döntött, hogy 2025. július 15-től Duncan Mintót nevezi ki a Renault S.A. vezérigazgatójává, az új vezérigazgató kinevezéséig tartó átmeneti időszakra. A Reuters arról ír, hogy a Renault fokozni fogja a költségcsökkentő intézkedéseket, miután csökkentette az egész évre vonatkozó működési árrésre vonatkozó előrejelzését. Hogy a költségcsökkentés érintheti-e az F1-es projektet, arról egyelőre nincs információ.

A Renault részvényei 18%-ot zuhantak szerdán, miután a francia autógyártó meglepte a befektetőket egy profitfigyelmeztetéssel, alig egy hónappal azután, hogy Luca de Meo vezérigazgató bejelentette távozását. A vállalat kedden késő este közölte, hogy a júniusi értékesítési volumenek a vártnál gyengébbek voltak, és most 6,5%-os egész éves üzemi eredményhányadot céloz meg, ami elmarad a korábbi, legalább 7%-os céltól.
A McLaren minden fejlesztése sikeres volt idén
Az amúgy is tökéletes egyensúly és a kisebb problémák kijavítása állt a McLaren fejlesztéseinek középpontjában eddig 2025-ben – erről írt Paolo Filisetti, a Racingnews365.com technikai elemzője. „Lényegében az MCL39 már a szezon eleje óta bizonyította, hogy nagy előnye van riválisaival szemben, ezért a bevezetett fejlesztések gyakorlatilag a kisebb gyengeségek kijavítására korlátozódtak, miközben igyekeztek nem felborítani az amúgy is tökéletes egyensúlyt” – írta többek között elemzésében, melynek részletes bemutatása itt olvasható.
Zak Brown: Hagyjuk, hogy eldöntsék, ki lesz a bajnok
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a Goodwood Festival of Speed vendégeként egy interjúban hangsúlyozta, hogy a csapat szabad kezet ad Oscar Piastrinak és Lando Norrisnak a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. „Hagyjuk őket versenyezni. Rajtuk múlik, ki nyeri meg a világbajnokságot” – mondta Brown, majd gyorsan hozzátette:

„Remélem, hogy egyikük lesz az. Még egy kicsit növelnünk kell az előnyünket, mielőtt igazán nyugodtak lehetnénk, bár ebben a sportban sosem lehet teljesen kényelmesen hátradőlni. Engedjük őket versenyezni. Ausztria jó példa volt arra, milyen keményen, de tisztán tudnak egymás ellen küzdeni.”
Új lendületet kap a dél-afrikai F1-es futam?
Dél-Afrika sportért felelős minisztere, Gayton McKenzie ismét beszélt a Formula–1 visszatérésének lehetőségéről az országba, és megerősítette: két héten belül kulcsfontosságú tárgyalásra kerül sor az F1 vezetésével. A miniszter szerint a nagydíj kormányzati pénz nélkül, magántőkéből is megvalósítható lenne, és a projekt mögé több nagyvállalat is felsorakozott. A cél, hogy Afrika újra felkerüljön az F1 térképére, amiben Kyalami lehet a központi szereplő.
A Red Bull az F1-re készíti fel Lindbladot
Arvid Lindblad első F1-es szabadedzése fontos mérföldkő volt karrierjében, de mentora, az idei Formula–E-világbajnok Oliver Rowland szerint ez csak egy eleme a Red Bull ennél sokkal nagyobb ívű programjában, mellyel az energiaitalosok felkészítik őt a királykategóriára. A 17 éves brit tehetség nemcsak a pályán villantott, hanem a Red Bull bizalmát is elnyerte, és Rowland szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy hamarosan állandó szereplője legyen a Formula–1 mezőnyének.
Piquet Jr: Horner teljhatalmat akart
A Red Bull F1-es csapatának háza táján zajló belső átalakulások és Christian Horner váratlan menesztése az istállón belüli hatalmi játszmák mellett a negatív munkahelyi légkör következménye lehet – véli Nelson Piquet Jr. korábbi F1-es pilóta, aki nem mellesleg Max Verstappen élettársának bátyja. A brazil azt állítja, hogy ezek a tényezők nehezítették meg az új szakemberek érkezését (illetve gyorsították a meglévők távozását), és ez Verstappen eligazolásának lehetőségét is erősíti.
Button: Russell a jó választás Verstappen mellé
A négyszeres világbajnok Max Verstappen jövője körül egyre több a találgatás, s szinte minden narratíva úgy kezeli a témát, hogy ha a holland a Mercedeshez igazol, akkor George Russellt elengedi a csapat. Jenson Button viszont nem osztja ezt a véleményt, mint a Radio X műsorában kifejtette, ha Verstappen érkezik, akkor is meg kellene tartani George Russellt, aki már bizonyított, világbajnoki esélyes versenyző, míg Verstappennek nem biztos, hogy működne a Mercedes-környezet, ahol nem köré épül az autó. A két pilóta együttese viszont szerinte robbanékony és izgalmas párosítás lenne.
Toto Wolff a McLarenről: Nem ez volt a legokosabb döntésem
A Mercedes F1-es csapatának első embere, Toto Wolff humoros, de őszinte önkritikával nyilatkozott a Mercedes és a McLaren közötti együttműködésről, utalva rá, hogy a döntés, miszerint a McLaren újra a német gyártó ügyfélcsapata legyen, lehet, hogy nem volt karrierje legokosabb húzása – hiszen az ügyfélcsapat átlépte a gyári istállót.

„Nézd meg, hol tartottak három-négy évvel ezelőtt, amikor megkötöttük a megállapodást, hogy a következő évekre a mi gyors motorjainkat használják. Akkor még a 18. helyen voltak, így elég könnyű döntésnek tűnt” – mondta, majd önironikusan hozzátette: „A mai ismereteinkkel már nem tudom, hogy ez volt-e életem legintelligensebb döntése…”
Komoly összegért vett jachtot George Russell
Három millió dollárt érő jachtot vásárolt George Russell. A Mercedesszel ugyan elhúzódnak a tárgyalások a brit pilóta szerződéshosszabbításával kapcsolatban, de ez nem akadályozta meg abban, hogy jelentős beruházással megszerezte a Pershing 6x névre hallgató luxusjachtot, amivel több F1-es pilótához csatlakozott a „klubban.” A két MAN V12-es, 1550 lóerős motorral hajtott luxusjacht 48 csomós sebességre képes. A felső fedélzetén egy hatalmas nyugágy és egy nagyméretű fedélzet található, amely tökéletes a napozásra a versenyek között.
Prost: Oscar kicsit olyan, mint én
Alain Prost elárulta, milyen fontos szerepet játszott abban, hogy a világbajnoki címre esélyes Oscar Piastri eljusson az F1-ig. A négyszeres F1-bajnok saját vezetési stílusának vonásait látta Piastriban az ausztrál juniorkarrierje elején, még amikor 2017-ben második lett a brit F4-es bajnokságban: „Lando Norrisnál sokkal jobban ismerem Oscart, mert én voltam az, aki már régen arra ösztökélte a Renault-t, hogy hozza be az akadémiára. Ők nem akarták. Láttam őt a Formula–3-ban, sőt 4-ben, majd a Formula–2-ben vezetni.”

„Tetszik, ahogyan viselkedik, egy kicsit olyan, mint én, gondolkodik azon, hogy mikor kell a megfelelő manővert végrehajtani az előzéshez, és egy kicsit okosabb. Kedvelem őt. Sosem tudhatod, mi fog történni, de az ilyen típusú versenyzők általában képesek előrelépni.”
Gasly szerint nem Bottasra van szüksége az Alpine-nak
Az Alpine nehéz szezonja közepette Pierre Gasly visszautasította azokat a pletykákat, amelyek szerint az istálló Valtteri Bottas leigazolását fontolgatja – a francia szerint versenyzőcsere helyett az autó teljesítménye és a csapat fejlődése kell legyen a prioritás. Gasly gyorsan lehűtötte a kedélyeket, amikor arról kérdezték, hogy egy olyan tapasztalt versenyző, mint Bottas, segíthetne-e referenciaként a csapat számára: „Nem hiszem, hogy ez a helyzet. Szerintem ez csak zajkeltés a csapat körül”
Ralf Schumacher kiborult Stroll üzenetén
Lance Stroll hetedik helye örömünnepet jelenthetett volna az Aston Martinnál hazai pályán, ám a kanadai pilóta dühös rádióüzenete gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Ralf Schumacher, a Sky Deutschland szakértője nyíltan bírálta Stroll viselkedését, és úgy véli, az eset nemcsak szakmailag, de emberileg is elfogadhatatlan, különösen a hatalmas munkát végző szerelők felé mutatott tiszteletlenség miatt.

„Ezek fontos pontok voltak a csapatnak, amivel bónusz is jár az alkalmazottaknak is. Amikor az, aki a versenyt futja, így elrontja ezt, akkor csak azt lehet mondani neki, hogy ülj le, fiam, és kérj bocsánatot a csapattól! lyet nem lehet mondani, ez rossz neveltetésre utal. Nem tudom, milyen filmben él, de kár volt így tönkretennie a saját eredményét.”
Mayländer: „Rajtam is nagy a nyomás”
Bernd Mayländer, a Formula–1 már-már legendás biztonsági autó-pilótája olyan felelősséget visel, amely kívülről talán kevésbé látványos, de annál fontosabb, hiszen a döntései és észrevételei közvetlenül befolyásolják a versenyirányítás lépéseit és a pályán zajló eseményeket. Nyilatkozatában feltárta, hogyan készül fel a nagydíjakra, és milyen nyomás nehezedik rá a versenyek során, ahol minden pillanat számít. Mayländer nyilatkozata ide kattintva olvasható.
Shakedown: Hogyan tovább? – László Martin
A Formula Shakedown legfrissebb adásában László Martin a saját bizonytalan karrierfolytatásáról beszélt, de emellett kitárgyaltuk a hét főbb ralis híreit is!