Autótöréssel zárult Hamilton tesztje
A múlt heti fioranói bejáratás után a Ferrari ezen a héten három napot tesztel Barcelonában, ahol Lewis Hamilton és Charles Leclerc is egy korábbi, egészen pontosan 2023-as autóval körözhet. A teszt második napján Hamilton balesetet szenvedett, de szerencsére épségben kiszállt az autóból, amely azonban komoly sérüléseket szenvedett az incidens során. A tesztről itt, a balesetről pedig itt lehet részletesebben olvasni.
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy Hamilton és Charles Leclerc vezet a három nap folyamán, az olasz AutoRacer ma helyesbítette az értesülést, beszámolójuk szerint Antonio Giovinazzi és Dino Beganovic kap szerepet.
A McLaren a WEC-ben? Küszöbön a döntés
A McLaren komolyan fontolóra vette, hogy 2027-től belép a WEC és IMSA Hypercar-kategóriájába. Zak Brown hangsúlyozta, hogy a döntés sürgető, mivel a sikeres induláshoz azonnali előkészületek szükségesek, és szerinte a sportautózás ideális platform a vállalat számára, de a lépés más projektjeiket veszélyeztetheti. Az F1-es program persze érinthetetlen.
Brown egy másik interjúban arról is beszélt, hogy a szezonzárón nemcsak a reménybeli győzelem hajtotta őket előre, hanem a szégyen elkerülése is: „Nagyon szégyelltük volna, ha végigmegyünk ezen az egészen, vezetjük a bajnokságot, majd az utolsó futamon elveszítjük. Pont annyira motivál a vereség szégyene, mint a győzelem öröme, úgyhogy nagyon stresszes volt.”
Tsunoda lesz a Red Bull tartalékja
Yuki Tsunodát jelölte ki hivatalos Formula-1-es tartalékversenyzőjének a Red Bull Racing, számolt be róla a rendszerint jól értesült RacingNews365.com szakoldal, azaz ha Verstappen vagy Lawson betegség, eltiltás vagy bármilyen más okból nem tudna rajthoz állni egy nagydíjhétvégén vagy futamon, abban az esetben Tsunoda helyettesítené őket. Aportál arról is beszámolt, hogy amennyiben Tsunoda vagy Hadjar nem tud versenyezni a Racing Bullsnál – akár azért, mert előbbit a Red Bull „hívta be” –, akkor egy másik japán, Ayumu Iwasa ugorhat be a helyükre.
Kilép az FIA F1-es stewardjai közül Johnny Herbert
Hivatalos közleményben tudatta az FIA, hogy Johnny Herbert, a korábbi F1-es pilóta 2025-ben már nem lehet a szövetség stewardja, mert a médiatevékenységével ez összeférhetetlen. Mint ismert, Herbertnek Max Verstappennel is volt egy-két csörtéje a 2024-es szezonban, amelyek után többen is megkérdőjelezték, hogy FIA-stewardként, vagy médiaszemélyiségként formált véleményt.
Újabb részleteket közöltek az új szaúdi pályáról
A tervek szerint 2027-re elkészülő Qiddiya Speed Park versenypályáról, melynek egyik legfőbb jellegzetessége a 70 méter magas Blade-kanyar lesz, néhány részletet osztott meg projekt motorsportos fejlesztésekért felelős vezetője, Abdulaziz Alaqel, aki szerint három dolog különbözteti meg e pályát a többitől: „Először is, hogy ez egy hagyományos és egy utcai pálya kombinációja lesz, mely teljes mértékben integrálva lesz Qiddiya Citybe. A pálya bizonyos szakaszain a versenyzők a valaha épült legmagasabb és leggyorsabb hullámvasút mellett fognak száguldani.”
„Másodszor, egyáltalán nem lesz lelátónk. A harmadik fontos pont, hogy a mi pályánk lesz az egyetlen, amely képes az összes nemzetközi és elit motorsport-bajnokságnak otthont adni, mint például, de nem kizárólagosan, a Formula–1, a Formula–E, a MotoGP, a WEC és GT-bajnokságok futamainak, összesen 80 garázzsal.”
Küszködik 2026-os F1-es motorja fejlesztésével a Honda
A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe elismerte: komoly kihívást jelent számukra a 2026-os Formula-1-es motorszabályok szerinti erőforrás kifejlesztése, mivel minden elemében megújul jövőre a hajtáslánc: „Minden új. Új a motor, 355 kW-os, egy nagyon kompaktra van szükségünk. Emellett a könnyű akkumulátort sem egyszerű fejleszteni. És ott van a kis motor nagy motorerővel. Minden rendkívül nehéz, de próbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni.”
Fontos persze hangsúlyozni, hogy Watanabe szavai csupán azt jelentik, hogy nehéz feladatot jelent a 2026-os hajtáslánc fejlesztése, nem pedig azt, hogy rosszul állnak, pláne nem azt, hogy nem lesz a jövő év elején egyből versenyképes a Honda erőforrása.
Mekies számára nehéz volt elengedni Ricciardót
A Racing Bulls csapatfőnöke, Laurent Mekies egy interjúban elmondta, hogy a legnehezebb, de egyben legszebb része a munkájának, hogy bizalmat építve segítse a versenyzőket a legjobb formájuk elérésében, így a Ricciardo-sztori érzelmileg különösen megterhelő volt a számára – úgy fogalmazott, hogy megtiszteltetés volt az ausztrállal dolgozni. Nyilatkozata ide kattintva olvasható.
Beleállt Verstappenbe egy szimulátoros versenyző
Alaposan kiakadt Max Verstappenre egy szimulátoros versenyző, miután összeütköztek egymással egy iRacing-versenyen. Jaden Munoz, a Williams iRacing Academy tagja egy közös versenyen az első helyért csatázott a szimulátorokkal köztudottan nagy barátságban lévő Verstappennel, de már az első kanyar előtt összeakadtak egymással, majd később újra ütköztek. „Egy elkényeztetett kölyök vagy. Apád nélkül semmi sem lennél, semmi sem lennél. Egy senki lennél. Egy kib*szott idióta” – mondta többek között az ingerült e-versenyző.
Szintén Verstappenről nyilatkozott, ennél jóval szebben Helmut Marko, aki állandó a Speedweeknél futó állandó rovatában kifejtette, hogy az új autójuk is Verstappen preferenciáit szem előtt tartva épül: Mivel Max személyében a mezőny leggyorsabb és legjobb pilótája van nálunk, az is egyértelmű, hogy a fejlesztés során figyelembe kell vennünk az ő preferenciáit, amikor az autó kezelhetőségéről van szó.”
Akár több magyar is indulhat a hazai MotoGP-hétvégén
Nagyjából fél év múlva előbb a Superbike-világbajnokság, majd pedig a MotoGP mezőnye is ellátogat a jelenleg is átalakítás alatt álló új pályára, a Balaton Park Circuitre. A MotoGP-hétvégén egy hazai versenyző indulása is már biztos, hiszen az elektromos szériában, a MotoE-ben ott lesz Varga Tibor – de mint azt Talmácsi Gábor, hazánk egyetlen gyorsaságimotoros világbajnoka, aki jelenleg a szervező HUMDA-nál tevékenykedik sportszakmai tanácsadóként és a stratégiai bizottság tagjaként, a Formula Motocast adásában elmondta: más magyar motorosok szereplésére is van esély. Részletek itt.
Egy másik műsorunknak, hetente jelentkező ralis magazinunknak pedig ma érkezett meg a legújabb kiadása: a friss Formula Shakedownban ezúttal László Martin volt Gobodics Tamás beszélgetőpartnere.