DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Össztűz alatt Verstappen – csütörtöki F1-es hírek

Norris és Hamilton, valamint Herbert és Hill is kritizálta a vb-éllovast, aki azonban „tudja, mit csinál”. Perez és Colapinto jövője is napi hírösszefoglalónkban.

Verstappen a kritikák kereszttüzében

Az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtónapjának egyik fő témáját még Max Verstappen mexikóvárosi büntetései jelentették. A fő rivális, Lando Norris arról beszélt, hogy szerinte a holland „mélyen belül tudja”, hogy hibázott és hogy neki kell változtatnia.

A korábbi nagy rivális Lewis Hamilton viszont úgy véli, a Red Bull-os semmit sem változott kettejük 2021-es világbajnoki csatája óta, és nem is fog, amíg az FIA nem módosít a szabályokon vagy a versenyzési irányelveken.

f1-verstappen-redbull-day0-interlagos



Verstappent ráadásul nemcsak a jelenlegi mezőnyből kritizálták: a Mexikóban F1-es stewardként ténykedő Johnny Herbert szerint a büntetések nem fogják elrettenteni a hollandot a jövőben – Damon Hill pedig a csapat felelősségéről beszélt.

Eközben maga a vb-éllovas így reagált a kritikákra: „Ez a tizedik évem az F1-ben, háromszoros világbajnok vagyok, szerintem tudom, mit csinálok” – fogalmazott Verstappen, aki a sajtótájékoztató előrehaladtával egyre csípősebb válaszokat adott.

A Red Bull-os azt is elmondta a holland média képviselőinek, hogy szerinte rossz útlevele van az F1-es paddockba, illetve azért kap most hirtelen ennyi kritikát, mert az emberek kihasználják, hogy a tavalyi tökéletes évük után idén hirtelen van mibe belekötniük.

 

A Red Bull már feladta az egyik vb-címét?

Helmut Marko, az energiaitalosok F1-es tanácsadója kimondta: az idei egyik vb-címét már elveszítették. Természetesen a konstruktőri titulusról mondta ezt, sőt már a Ferrarit is befoghatatlannak érzi – viszont Verstappen egyéni címvédése kapcsán sem nyugodt.

Nem is lehet a brazil futam előtt, hiszen Marko maga már megerősítette, hogy a hollandra motorcserés rajtbüntetés vár – jóllehet, maga a pilóta állítja, hogy „még nem hallott erről semmit”.

 

Mi lesz Perezzel és Colapintóval?

f1-perez

Érdekellentét miatt felbonthatja az együttműködést a Red Bull-lal a Telmex – Sergio Perez F1-es támogatását azonban ebben az esetben is folytatják. A mexikóit nem cserélnék Colapintóra sem.

A Red Bull azonban lehet, hogy igen: Christian Horner elismerte, hogy izgalmas opció lehet számukra az argentin, Marko viszont kijelentette, hogy csak akkor érdeklődnek Colapinto iránt, ha teljes egészében leszerződtethetik, williamses kölcsönadás nem opció.

Colapintót is megkérdezték ennek kapcsán, aki ugyan eleinte hárított, de aztán megjegyezte: „Azt hiszem, igen, ha a Williams nem tud versenyzői ülést adni nekem, akkor azt gondolom, az a normális, ha engedik, hogy valahova máshova menjek, és megtaláljam a legjobb lehetőséget számomra a jövőt illetően.”

Az idén beugró újonc vélhetően csak a Visa RB-nél jöhetne szóba, ha Liam Lawson menne Perez helyére. Az új-zélandi is nyilatkozott amúgy a mexikóival vívott múlt heti csörtéjük után: úgy fogalmazott, hogy nem barátkozni érkezett meg az F1-be.

A Colapinto autójába jövőre átülő Carlos Sainz amúgy eközben arról beszélt, hogy hatalmas önbizalmat adott neki a mexikói győzelme, és bár nem számít hasonló Ferrari-dominanciára Interlagosban, de kis szerencsével ott is a győzelemért harcolhatnak.

 

Hamilton Senna autójában, közel-keleti befektetők a McLarennél

f1-hamilton-2021-senna

Különleges megemlékezéssel készülnek Ayrton Senna halálának harmincadik évfordulójára: Lewis Hamilton Interlagosban fogja vezetni a brazil pilóta 1990-es McLarenjét – részletek és a hétszeres világbajnok érzelmes nyilatkozata itt.

Közel-keleti befektetők állapodtak meg a McLarennel, az autórészleget teljesen átvennék – bővebben itt írtunk minderről.

 

Áthelyezve a Formula-E tesztje, de mi lesz a MotoGP szezonzárójával?

A valenciai régiót az előző napokban sújtó esőzések és emiatt kialakuló áradások már biztosan felforgatták az autó-motorsportos programot, ugyanis a Formula-E jelezte: bár lehet, hogy logisztikailag megoldható lenne a Ricardo Tormo pályára szervezett teszt, nem akarnak extra terhet róni a hatóságokra, így inkább Jaramában próbálják ki a Gen3 Evo autókat.

Ennél is fontosabb kérdés azonban, hogy mi lesz a MotoGP november 15-17-én esedékes idényzárójával, hiszen ott a vb-cím is nyitott (lehet) Jorge Martin és Francesco Bagnaia között. Maguk a versenyzők egyetértenek abban, hogy nem lenne feltétlenül etikus Valenciában versenyezni, s inkább másik helyszínt kellene keresni – ami viszont sem időjárási, sem gumik szempontjából nem egyszerű. Minderről hosszabban a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban írtunk, ahova ajánljuk a csatlakozást, ha nem szeretnétek lemaradni semmiről, ami a MotoGP-vel vagy egyéb kétkerekű szériákkal kapcsolatos!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: