DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
Hírösszefoglaló

Binotto szabadsága, Brown optimizmusa – vasárnap

Menetrendszerű hírösszefoglalónkban tálaljuk a mai nap legfontosabb híreit.

Daniel Ricciardóval indítottuk ma a hírek sorát, az ausztrál versenyző tisztában van vele, hogy ha nem tudja a maximumot kihozni a következő versenyekből, nem lesz folytatás számára a királykategóriában. Éppen ezért a szezon hátralévő részét „mindent vagy semmit” mentalitással közelíti meg.



Mattia Binotto, az Audi F1-es projektjének új vezetője arról beszélt, hogy miként telt számára a kényszerszabadsága, miután 2022 végén távozni kényszerült a Ferrari csapatvezetői székéből, de azt is elárulta, hogy az Audival rendkívül gyorsan, mindössze két nap alatt megállapodtak.

Oscar Piastri úgy nyilatkozott, még hozzá kell szoknia ahhoz, hogy folyamatosan egyre nagyobb felhajtás van a személye körül – elmondása szerint egyre többen ismerik fel a sikeres szereplése miatt.

A McLaren részéről Zak Brown ügyvezető igazgató arról beszélt, nem lát okot arra, hogy miért ne lehetnének harcban a hátralévő versenyek mindegyikén a dobogó legfelső fokáért vívott küzdelemben.

Maranellóra is vetettünk egy pillantást: Fred Vasseur csapatfőnök elmondta, hogy rendkívül nagyra értékeli Carlos Sainzot, akivel a jövőben is szívesen dolgozna együtt.

Mindeközben Vasseur a másik versenyzőjétől, Charles Leclerctől kapott elismerő szavakat, a monacói szerint Vasseur azt a változást képviseli, melyre szüksége volt a csapatnak: balanszolja az érzelmeket, és akkor motivál, amikor a csapat tényleg igényli.

Maradjunk még a Ferrarinál, az olaszok részéről Leclerc elárulta, hogy mindenképp szeretné megmérettetni magát egy napon a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen, az Indy 500 azonban kevésbé hozza lázba – ennek ellenére nem zárja ki az indianapolisi indulást.

A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko nyilatkozott, aki többek között arra is válaszolt, hogy a Horner-botrány hozzájárult-e a teljesítményük lefelé íveléséhez.

Toto Wolff révén a következő szezon várható történéseiről is írtunk, az osztrák szakember szerint a következő évi erőviszonyok viszonylag korán konszolidálódhatnak, hiszen a legtöbb csapat már a szezon első felében teljesen átállhat a 2026-os autó fejlesztésére.

Zárásképpen MotoGP: Csak ráijesztett az eső a MotoGP mezőnyére Misanóban, a vb-éllovas viszont így is fölösleges motorcserét vállalt be. Marquez győzött Bagnaia előtt, aki visszazárkózott. A San Marinó-i GP összefoglalója és végeredménye ide kattintva olvasható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: