DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

Piastri: Hozzá kell szoknom a hírnévhez

Oscar Piastri úgy érzi, még hozzá kell szoknia ahhoz, hogy folyamatosan egyre nagyobb felhajtás van a személye körül.

Piastri jelenleg az egyéni pontverseny negyedik helyén tanyázik 44 ponttal csapattársa, a második helyen álló Lando Norris mögött, míg az éllovas Max Verstappenhez képest 106 egységnyi a lemaradása.



A McLaren 23 éves ausztrál versenyzője a Magyar Nagydíjon megszerezte első futamgyőzelmét az F1-ben, az MCL38-as versenyképessége miatt pedig folyamatosan ott tud lenni az élmezőnyben, aminek hatására a rajongók körében is egyre népszerűbbé válik.

„A sportág jelentette hírnév egy olyan dolog, amihez még hozzá kell szoknom” – mondta Piastri a GPblognak.

„A tavalyi év második felében már egyre többen kezdtek felismerni. Ezt megelőzően szinte senki nem ismert, aztán egyre többen lettek azok, akik felismertek. Idén az élmezőnyben tudunk versenyezni, így többek között a jó eredményeknek is köszönhetően egyre többen megismernek.”

„Mindezek által az anonimitás egyre inkább háttérbe szorul, de nincs ezzel különösebb problémám” – tette hozzá Piastri.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: