DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

Brown: Miért ne nyerhetnénk meg minden versenyt?

A McLaren Racing ügyvezető igazgatója rendkívül optimista az F1-es alakulat esélyeit illetően.

Lando Norris és Oscar Piastri révén már három futamon is győzelmet ünnepelhettek a McLarennél 2024-ben, Zak Brown pedig nem lát okot arra, hogy miért ne lehetnének harcban a hátralévő versenyek mindegyikén a dobogó legfelső fokáért vívott küzdelemben.



Az MCL38-as konstrukció bizonyította, hogy eltérő karakterisztikájú pályákon is nagyszerű teljesítményre képes, így a konstruktőri világbajnokság legnagyobb esélyesévé léptek elő, nyolc fordulóval a szezon vége előtt mindössze nyolc egységnyi a lemaradásuk az éllovas Red Bullhoz képest.

A McLaren esetleges konstruktőri győzelme azt jelentené, hogy 2008, azaz közel húsz év után idén először nyerhet világbajnoki címet a McLaren.

„A konstruktőri csata háromesélyes, hiszen a Ferrari is csak 31 ponttal van lemaradva tőlünk. Az Olasz Nagydíjon velük voltunk harcban a győzelemért – izgalmas lesz azt figyelni, hogy mi történik, de ez mindenképpen jó dolog a Formula-1 számára” – mondta Brown.

„Nem látom az okát annak, hogy miért ne célozhatnánk meg a futamgyőzelmet minden versenyhétvégén. Kemény menet lesz, de bizonyítottuk, hogy jó autónk van, ami különböző pályákon és eltérő körülmények között is jól teljesít.”

„Nagyon erősek voltunk tavaly Szingapúrban, Baku pedig mindig egy kicsit őrült versenyt szolgáltat. Minden hétvégén az első sorért fogunk menni, a pole pozíciót vesszük célba, és próbáljuk megnyerni a hátrelévő versenyeket.”

„Biztos vagyok benne azonban, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű, hiszen nagyon szoros a mezőny” – tette hozzá Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: