DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Wheatley az Audié, Stella marad: a csütörtöki F1-es hírek

Több érdekes dolog is történt a csütörtöki napon: egy cikkben összegezzük a nap F1-es eseményeit.

A legfontosabb az, hogy előbb a Red Bull, majd az Audi is bejelentette, hogy az energiaitalosok eddigi sportigazgatója utóbbi csapatfőnöke lesz az F1-ben. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetőjének szavaiból kiderül: a 2024-es szezon végéig még marad a posztján a szakember, aki csaknem két évtizede dolgozik a bikáknál, majd ezt követően egy ideig kertészkedési szabadságon lesz, ezt követően csatlakozhat az Audihoz.

A közlemény szerint Wheatley és Mattia Binotto közösen felel majd azért, hogy sikeresen szerepeljen a versenycsapat, és mindketten Gernot Döllnernek, az Audi és a Sauber igazgatósági vezetőjének tartoznak majd felelősséggel.

wheatley az audinál



Az Audi azt is elárulta, hogy Binotto az operatív munkát irányítja Hinwilben a ASauber oldalán, a Sauber Motorsport AG élén, és ő lesz a kapocs a svájci alakulat, valamint a Neuburgban dolgozó Audi között, amely az erőforrásokat gyártja – technikai szempontból lesz felelős az elvégzett munkáért. Wheatley pedig legkésőbb 2025 júliusában csatlakozik csapatfőnökként, aki egyúttal  szóvivői feladatokat is ellát majd. Amint írták, a gyári csapat versenyteljesítményéért felel majd, ő képviseli csapatfőnökként az Audit, és ő irányít majd a versenyhétvégék során, a helyszínen.

 

Andrea Stella marad a McLarennél

Meghosszabbította Andrea Stella csapatfőnöki szerződését a McLaren – közölte csütörtök délután a wokingi alakulat. Az olasz szakember 2022 decemberében lépett elő erre a pozícióra, amikor Andreas Seidl a távozás és az Audihoz csatlakozás mellett döntött.

Stella kivételesen jó munkát végez azóta, a McLaren újra régi fényében tündököl, és idén reális esélye van konstruktőri világbajnokságot nyerni, a szakember megítélése pedig az F1-es paddockban is meglehetősen magasra szökött. Így nem meglepő, hogy Zak Brownék a stabilitásra voksoltak – igaz, csak annyit árultak el, hogy Stella hosszabbítása több évre szól, azt nem, hogy pontosan meddig kötötték magukhoz.

 

Módosultak az F1 szabályai

Több kisebb, de fontos szabálymódosítást is elfogadott szerdán az FIA Motorsport Világtanácsa, amelyeket az év korábbi szakaszaiban látott incidensek váltottak ki. Érdekes módon mindkét eset az F1-es Kínai Nagydíj hétvégéjén történt, és mindkettő a mezőny spanyol pilótáihoz volt köthető.

A részletes változások ebben a cikkben olvashatók!

 

Körönként két tizedet veszít az Alpine a motorja miatt

Bruno Famin szerint nagyjából húsz lóerő a lemaradásuk, és 2014 óta hátrányban vannak, úgyhogy emiatt is döntöttek az ügyfélcsapattá válás miatt.

„Szerintem a nagy bejelentés kedden, múlt kedden történt, amikor meg kellett mondanunk a csapattagoknak Viryben, hogy 2026-tól másik motorra váltunk az F1-ben. Az tényleg egy sokk volt” – árulta el Famin.

A szakember ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy mennyivel gyengébb az ő motorjuk a többiekhez képest. „Jelen pillanatban a mostani motor nagyjából húsz lóerővel gyengébb, szerintem ezt mondják az FIA adatai is. A Renault nagyon mellényúlt 2014-ben, amikor a mostani motorszabályok kialakultak a hibrid rendszerekkel, nagyon. De jelenleg 15–20 lóerő a hátrány, mondjuk úgy, hogy az erőforrás miatt átlagosan két tizedmásodpercet veszítünk körönként.”

 

Újabb fejlesztéseket lengetett be a McLaren

Miami óta csak kisebb újításokat hoztak, de az F1-es szezon második felében több csomag is érkezik a konstruktőri vb-címre hajtó wokingiaknál.

„Valójában a Red Bull eddig több fejlesztést vetett be a pályán a fizikai alkatrészeket illetően, ha megnézzük a leadott listákat, mint mi” – mutatott rá a Belga Nagydíj után Stella, akit a MotorsportWeek.com portál idézett.

„De nyilván a McLarenről tudok beszélni. Úgy fest, most már olyan helyzetben vagyunk, hogy bevessünk néhány olyan fejlesztést, amelyeket felhalmoztunk. Arra számítok, hogy az idény második felében többször is lesz néhány újításunk. Bizonyos tekintetben meglep, hogy ennyire versenyképesek voltunk, figyelembe véve azt, hogy Miami óta igazából nem sok alkatrészt hoztunk a pályára. Ez nyilván azt jelenti, hogy a Miamiban bevetett fejlesztés nagy volt, de van néhány újítás, ami a szezon második felében fog érkezni, igen.”

 

Megkezdődött a bontás a Hungaroringen

Alig másfél héttel az F1-es Magyar Nagydíj után már meg is kezdődtek a bontási munkálatok a mogyoródi helyszínen.

A munkálatokról egy videó is megtekinthető ezen a linken!

 

Ferrari: Kedvező pályák jönnek a szünet után

Frederic Vasseur bizakodó: a csapatfőnök szerint jobb F1-es versenyek következnek számukra – ha pedig megoldják a pattogást, még inkább előreléphetnek.

„Jó széria fog ezután jönni nekünk kedvező pályákkal Monzával, Bakuval és Szingapúrral. Ezek jó pályák az autó karakterisztikája szempontjából” – mondta Vasseur.

 

Retro festést villantottak a MotoGP-s motorok

Rossitól Biaggin és Nietón át Hailwoodig: bemutatták az egyedi dizájnokat, amellyel a vb fennállásának 75. évfordulóját ünneplik Silverstone-ban.

A képek ezen a linken megtekinthetők!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: