DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Vasseur látja, mi a baj a Ferrarinál; rekordbevétel Vegasban – vasárnap

Vasseur elárulta, hogy mi a legnagyobb probléma a Ferrarinál, a McLarennél az új csapatfőnököt éltették, Hamilton pedig a gázai háborúról beszélt.

A 2023-as Formula-1-es szezont követően Sergio Perez áll a büntetőpontlista élén, de vajon ki van még veszélyben?

Lewis Hamilton gyakran szószólója az F1-es mezőnynek a nagyvilágban zajló történések kapcsán. Ezúttal a Gázai övezetben kirobbant háborúról beszélt a hétszeres F1-es világbajnok.

A Ferrari egykori versenymérnökének, Andrea Stellának a szerepét emelte ki Lando Norris és a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is a csapat 2023-as feltámadásában.



Kemény szezonon van túl a Ferrari, az olaszok ugyanis annak ellenére, hogy a Red Bullon kívül egyedüliként tudtak futamot nyerni 2023-ban, nem tudták megszerezni a második helyet a bajnokságban. Vasseur elárulta, hogy mi a legnagyobb visszatérő probléma az olaszoknál.

Daniel Ricciardo 2018-ban visszautasított egy szerződést a Red Bullnál, amellyel Max Verstappenével azonos bért kapott volna. Christian Horner idézte fel az akkor történteket.

A csapatok közül utolsóként a Williams is bejelentette 2024-es felállását, ezzel az összes versenyző helye biztosított a következő szezonra. Ami viszont az ezt követő időszakot illeti, nos, ott nagyon más a helyzet, hiszen jelen állás szerint számos pilóta sorsa tisztázatlan 2024-et követően. Mutatjuk, kinek meddig él jelenlegi szerződése.

Cristian Horner felesége, Geri Halliwell egy olyan vacsorát szervezett meg a Red Bull csapatfőnökének, amelyen Rod Stewart és Bernie Ecclestone is jelen volt, olyan más hírességek mellett, mint a Take That énekese, Gary Barlow.

Az AlphaTauri idén nyugdíjba vonuló csapatfőnöke megannyi tehetséges pilótát "kinevelt" a nagycsapat számára, közéjük tartozik a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és – az egyelőre – háromszoros győztes Max Verstappen. De melyikük nyerne?

Daniel Ricciardo még a nyári szünetet követő Holland Nagydíj egyik szabadedzésén törte el a csuklóját, ezt követően Liam Lawson helyettesítette az ausztrál pilótát az AlphaTaurinál. A Red Bull 22 éves tehetsége öt versenyen – és egy sprinten vett részt – amiken két ponttal járult hozzá a csapat sikereihez, a közvéleményt pedig váratlanul érte pozitív szereplése. Az új-zélandi pilóta most Kaliforniában piheni ki a hosszú szezon fáradalmait, barátnője társaságában.

Az MGM Resorts üzleti vezérigazgatója arról számolt be, hogy az F1-es nagydíj hétvégéjén sohasem látott bevételt produkált a szállodaláncuk. A Las Vegas-i Nagydíj egyébként is az év egyik legjobb futama volt, amit természetesen Max Verstappen nyert.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: