1989 telén két rivális Formula-3000-res csapat elhatározta, hogy szövetséget köt és közös erővel feljebb lépve beszáll a Formula-1-be. Eddie Jordan ezt követően fel is hívta Gary Anderson mérnököt, hogy tudna e a számára egy F1-er versenyautót tervezni, majd biztosította őt, hogy a szükséges anyagi fedezetet elő is fogja teremteni.
"Én nem is tudtam, hogy ilyen jó mérnöki vénája van, amíg nem láttam Gary Formula-3-as autóját, amit ő tervezett és épített" - nyilatkozta Jordan. "Ő nem végzett mérnöki főiskolát, de még is az egyik legokosabb fickó volt, akit valaha is ismertem."
Ahogy a projekt kezdet kibontakozni, úgy Gary néhány korábbi munkatársa is csatlakozott. Andy Green a felfüggesztéseken és a mechanikán, míg Mark Smith az erőátvitelen és a V8-as motor elhelyezésén munkálkodott.
A munka eredményeképpen egy csúnya dudor került az autó motorborítására, annak végét azonban a mérnökök szépen és aerodinamikailag hatékonyan elsimították. A motorborításon éktelenkedő dudort pedig tulajdonképpen a kényszerűség szülte, a csapat ugyanis az autó karosszériáját a Judd V10-es motorja körré tervezte, az utolsó pillanatban azonban mégis a Ford V8-as HB erőforrására kellett váltaniuk, ami egy kicsit magasabb volt, mint a Judd erőforrása, de már ahhoz túl késő volt, hogy az autó teljes profilját megváltoztassák.
Az autó első modelljét a csapat szépen el is vitte a szélcsatornába, de amikor Eddie Jordan felfedezte, hogy a szélcsatorna vizsgálatok napi 1600 fonttal apasztják a pénztárcáját gyorsan le is állította a további vizsgálatokat. Majd miután Jordan jelzáloggal terhelte mega házát végül a Jordan F1 Team és az új autó a 191-es készen állt arra, hogy 1990 telén, a téli teszteken Silverstone-ban be is mutatkozzon a nagyvilágnak. Az autó egyébként eredetileg a 911-es elnevezést kapta, ezt azonban a Porsche beavatkozása miatt nem tarthatta meg.
A csapat és a 191-es története később sem tűnt valami stabilnak, hisz az autót a csapat kérésére először az egykori Formula-1-es futamgyőztes John Watson vitte pályára, Watson azonban már 5 éve nem ült Formula-1-es autóban. "A benyomásaim jók voltak és úgy éreztem, hogy nagyon barátságos vezeti az autót" - nyilatkozta Watson később. "Gary Anderson nagyon okos munkát végzett a karosszéria egyes területeivel, különösen, ami a diffúzor körüli részt illette, ami így nagyobb leszorító erőt termelt. Esztétikailag is nagyon látványos volt az autó, és figyelembe véve azt, hogy ez egy privát újonc csapat az egész autó hatalmas eredmény volt."
Egy Pembreyben és Paul Ricardon végrehajtott rövid tesztet követően Eddie Jordan becsomagoltatta az autót és átvitette az 1991-es szezon szezonnyitó futamára az Amerikai Nagydíjra az Arizonai Phoenixbe, ahol péntek reggel részt kellett venniük az előselejtezőn. Andrea de Cesarisnak ezt nem sikerült megugrania, de a csapat belga pilótája, Bertrand Gachot bejutott a 30 pilóta közzé, akik részt vehettek a szabadedzéseken és az időmérő edzésen, sőt az időmérőn végül Gachot a 14. rajtkockát szerezte meg az autóval! A futamon pedig meglepetésre a motorproblémával küzdő Gachot a 10. helyen ért célba, bár akkor ezért még nem járt pont.
A 191-es végül 13 pontot és egy leggyorsabb kört szerzett (Magyar Nagydíj Bertrand Gachot) az 1991-es szezonban, amivel az év végén a konstruktőri bajnokság 5. helyén zárták a bemutatkozó szezonjukat. Jordan istálló első alkotása azonban más miatt is emlékezetes, hisz ez volt az az autó, amivel Michael Schumacher a Belga Nagydíjon bemutatkozhatott a Formula-1-ben, de ahogyan mondani szokás ez már egy másik történet"
Műszaki adatok, Jordan 191:
Karosszéria: Szénszálas monocoque
Felfüggesztés: Elől: nyomórudas monoschok Hátul: nyomórudas twinshock
Motor: Ford HB4
Lökettérfogat: 3500 köbcenti
Elrendezés: V8-as 72 fok
Teljesítmény: 730 lóerő
Maximális fordulatszám: 13 800
Sebességváltó: Jordan keresztbe beépítve
Tömeg: 505 kilógramm
Tengelytáv: 289.5 centiméter
Gumiabroncs: Goodyear
Pilóták: Michael Schumacher, Andrea de Cesaris, Bertrand Gachot, Alex Zanardi
