10. Ausztrál Nagydíj 2002
Ha azon vitatkozunk, hogy puszta teljesítménye révén Webber benne van-e generációja 10 legjobb pilótája között, akkor a 2002-es Ausztrál Nagydíjat lehetetlen figyelmen kívül hagyni. A Minardi ekkor már az 1999-es Európa Nagydíj óta nem szerzett pontot, így Webber két pontja szinte hihetetlen volt. A körülmények azonban az újonc ausztrál pilóta kezére játszottak, hiszen már az első körben kiesett nyolc autó, majd mindkét Arrows fekete zászlót kapott és négy másik autó is kiállni kényszerült a versenyből.
Pedro de la Rosa Jaguarja motorprobléma miatt 5 körös hátrányban volt, míg Webber minardis csapattársa, Alex Yoong szintén nem jelentett veszélyt az ausztrálra, pedig a malajziai fiú egyáltalán nem volt olyan reménytelen pilóta, mint ahogyan arra sokan emlékeznek. Ezt az A1GP-ben aratott későbbi győzelmeivel igazolta is, csak mint olyan sokaknak, neki is nehéz körülmények között, nem megfelelő felkészítést követően kellett megismerkednie a Formula-1 mélyvízével.

Mindez Webber számára, aki élete első Formula-1-es nagydíját teljesítette, azt jelentette, hogy garantált a pontszerzés. Teljesítményét azonban az mindenképpen felértékeli, hogy nem egy, hanem két bajnoki pontocskát szerzett a toyotás Mika Salót legyőzve, aki nagy igyekezetében, hogy elkapja Webbert, még meg is pördült. Webber F1-es karrierje pedig ezzel beindult, így a csapattal kötött három futamra szóló szerződése nem egy kérészéletű beugrás, hanem egy hosszú F1-es karrier megalapozója lett.
9. Magyar Nagydíj 2010
Webber csapattársa, Sebastian Vettel mögött a második helyről várhatta a Magyar Nagydíj startjelét, győzelmi esélyei azonban a rajtot követően szertefoszlani látszottak, amikor beragadt Fernando Alonso Ferrarija mögé. Ãgy miközben Vettel elhúzott, Webber Alonsóval meccselve egyre távolabb került a győzelemtől, ekkor azonban Vitantonio Liuzzi Force Indiájának pályára kerülő első szárnya miatt bejött a biztonsági autó.
Vettel ekkor gyorsan kereket cserélt, mint a legtöbben a mezőnyben, Webber azonban úgy döntött, kint marad, majd a biztonsági autó távozását követően gyorsan akkora előnyt épített ki magának, amivel a kerékcseréjét követően Alonso elé térhetett vissza a pályára. Második helyéből azonban gyorsan első lett, miután Vettel egy bokszutca-áthajtásos büntetést kapott azért, mert túlságosan lemaradt a biztonsági autótól, amivel megsértette a Sportszabályzat 40.9 pontját, ami a mezőny stratégiájának a manipulánsáról szól.

Mondhatni szerencsés győzelem, Webber azonban akkor is nagyot ment, hiszen mindössze pár kör alatt kellett kiautóznia akkora előnyt, amivel Alonso elé térhetett vissza a pályára a kerékcseréjét követően és ő megcsinálta, így a 18. és a 42. kör között 23 másodperces előnyt épített ki Alonsóval szemben, ami elég volt a kerékcseréjére, majd végül a spanyol előtt 17 másodperces előnnyel megnyerte a futamot.
8. Japán Nagydíj 2010
A 2010-es bajnoki küzdelem vége felé közeledve Vettel és Webber viszonya egyre ellenségesebbé vált, a két pilóta pedig talán Suzukában vívta a legszorosabb csatát egymással. Az időmérőn Webber 0.068 másodperccel maradt el Vetteltől, akit az egész futamon árnyékként követett, majd végül a német mögött 0.905 másodperces hátrányban a második helyen ért célba.

Webber pedig bár legyőzetett, de kétségkívül pályafutása egyik legnagyobb teljesítményét nyújtotta Suzukában, amit ő is érzett, amikor a futam után azt mondta, hogy nyerhetett volna, de a csapat stratégiája nem az ő kezére játszott. "Foggal-körömmel harcoltam. A második helyen végeztem, de ez egy nagyon, de nagyon erős verseny volt, végül kilenc tizeddel végeztem mögötte. Egy nagyon erős verseny volt, ahol volt néhány rádióüzenet is, de én nagyon elégedett vagyok a versenyemmel."
7. Monacói Nagydíj 2006
Webberhez nagyon jól illett a tankolás időszakára jellemző sprint verseny stílus és Monaco utcáin is mindig különösen gyors volt. Ezt 2006-ben is bizonyította, amikor a Williamsét az első sorba kvalifikálta Monacóban. A futam azonban még inkább emlékezetes volt, hiszen a dobogóért küzdve győzelmi esélyei is voltak egészen addig, amíg a verseny 48. körében lángra nem kapott a kipufogója. A futam után az ausztrál pedig csak ennyit mondott: "időmérő tempónk volt egy órán keresztül."

6. Japán Nagydíj 2007
Webber Formula-1-es pályafutásának nagy részét a Vettellel való kapcsolata és küzdelme határozta meg, a két pilóta közötti ellenséges viszony pedig talán a 2007-es Japán Nagydíjon vette kezdetét. 2007-ben azon az esős Fujii versenyen a dobogóért, sőt talán a győzelemért harcoló Webber először találkozott a pályán Vettellel.
Vettel csak a hatodik nagydíját teljesítette ekkor az F1-ben, de mégis sikerült a Toro Rossójával előrejönni a 3. helyre Webber Red Bullja és a futamot vezető Lewis Hamilton McLarenje mögé. Webber ekkor a győzelemért harcolt, hiszen Hamilton bajnoki ellenfele és csapattársa, Fernando Alonso kiesését követően nem sokan fogadtak volna arra, hogy Hamilton foggal és körömmel védi majd az első helyet, de a biztonsági autós szakaszban Vettel hátulról felöklelte Webbert és mindketten kiestek a versenyből.

"Elkezdtem nyomás alá helyezni Lewist" - emlékszik vissza Webber. "A futamon a körülmények miatt nagyon magas szinten kellett vezetni. Nem gyakran látható Fernando kiesése, de az aquaplaning miatt itt megtörtént. Sebastian, Lewis és a számomra is nagyon nehéz nagydíj volt. Különösen a számomra, mert ételmérgezés miatt nem éreztem valami jól magamat! A kör egyes részeiben erős voltam, és Lewis tudta, hogy sok pontra van szüksége Fernando kiesése miatt. Minden a kezemre játszott tehát, és biztosan elég gyors voltam ahhoz, hogy nyomás alá helyezzem őt a kockás zászlóig. De Sebastian elkövetett egy kis hibát. Ugyanakkor Lewis sem volt teljesen ártatlan, mert messze volt a biztonsági autótól."