DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
GP2/3

Összeolvadhat a GP3 és az F3

A GP2 Formula-2-re való átnevezésével az alsóbb kategóriák sem valószínű, hogy külön utakon folytatják a jövőben, így végre létrejöhet az FIA álma, egy egységes, F4-től az F1-ig tartó ranglétra az autósportban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség néhány évvel ezelőtt azért hívta életre a nemzeti F4-es bajnokságokat, hogy remek kiindulási alapot jelentsenek a fiatal pilóták számára. A következő lépcsőfokon azonban már két lehetőség közül választhattak, az F3-as Európa-bajnokság, valamint az F1 betétsorozatának számító GP3 felé vezethetett az útjuk. Eggyel feljebb ott volt a GP2, valamint a World Series by Renault 3.5-ös sorozata, ám utóbbiból a francia gyártó megvonta a támogatást és gyenge alternatívává vált, így maradt az F1 betétsorozata, mint opció.



Az FIA régóta szerette volna újjáéleszteni az egykori F2-t, nemrég pedig egy huszárvágással sikerült is, hiszen a GP2-t átnevezték, hivatalosan FIA Formula-2-re. Így már csak az alsóbb géposztályoknál kell megoldást találni, de a Motorsport.com úgy tudja, hogy a Liberty Media és az FIA 2019-től összeolvasztaná az F3-at a GP3-mal, praktikus okok mellett a gazdaságosság miatt. Ugyanis mindkét sorozat attól szenvedett a közelmúltban, hogy nem sikerült megfelelő számú autót rajthoz állítania, sőt, a GP3 idén akár el is veszítheti egyik csapatát, a Koiranen GP-t.

Az FIA Együléses Bizottságának elnöke, Stefano Domenicali nem akarta kommentálni az értesülést, azt azonban elmondta, örül neki, hogy az FIA ranglétrája az F2-vel teljessé vált, mostantól pedig azon dolgoznak, hogy az F3-at megerősítsék. Az olasz azt is megerősítette, hogy az F3-as Európa-bajnokság mellett egy afféle „F3 Light”-ot is el tud képzelni, azon a szinten, ahol jelenleg a BRDC F3-as sorozata működik. „Azon dolgozunk, hogy hogyan tudnánk megvalósítani egy átmeneti lépcsőfokot az F4 és az F3 között, hogy segítsük a fiatal pilóták karrierjét nemzetközi szinten, egy anyagilag sokkal megengedhetőbb kategóriában” – tette hozzá a Ferrari egykori csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: