A GP3 idei utolsó versenyét a fordított rajtrács első helyéről Nick Yelloly kezdhette meg, ám a svájci Patric Niederhauser idén már nem először remek startot vett, és hiába próbálta őt brit riválisa leszakítani, megszerezte a vezetést. Niederhausert a Ryan Cullen és Luis Sa Silva ütközése utáni safety car-periódus sem zavarta meg, az újraindítás után fokozatosan növelte előnyét, és végül öt másodperccel nyert Yellolyval szemben.

A harmadik hely a bajnoké, Alex Lynné lett, akinek a dolgát csak megkönnyítette a Zamparelli, Stoneman és Fontana közti kalamajka, melynek következtében a bajnoki második helyért küzdő Stoneman, a Lotus által támogatott svájci Fontana autója egyaránt megsérült.
A szombati futamot megnyerő Stonemannek óriási szerencséje volt, hiszen a német Marvin Kirchhofer, aki megfoszthatta volna őt a bajnoki ezüstéremtől, a rajtrácson ragadt, így a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, és csak a 12. helyen futott be.
A negyedik hely, akárcsak tegnap, és akárcsak a bajnoki összetettben, Emil Bernstorffé lett, az ötödik pedig Zamparellié, azaz Niederhauser mögött négy brit versenyző következett. A bajnokságságban is nagy volt a szigetországiak fölénye: az 1., a 2., a 4., a 7., a 8. és a 10. hely is brit pilótáé lett.
A verseny végeredménye:
| 1. | Patric Niederhauser | Arden International | 28:24.119 |
| 2. | Nick Yelloly | Status Grand Prix | 4.920 |
| 3. | Alex Lynn | Carlin | 7.698 |
| 4. | Emil Bernstorff | Carlin | 8.411 |
| 5. | Dino Zamparelli | ART Grand Prix | 10.454 |
| 6. | Kevin Ceccon | Jenzer Motorsport | 13.180 |
| 7. | Jimmy Eriksson | Koiranen GP | 15.134 |
| 8. | Richie Stanaway | Status Grand Prix | 17.898 |
| 9. | Robert Visoiu | Arden International | 18.472 |
| 10. | Pal Varhaug | Jenzer Motorsport | 22.214 |
| 11. | Matheo Tuscher | Jenzer Motorsport | 23.927 |
| 12. | Marvin Kirchhofer | ART Grand Prix | 24.505 |
| 13. | Santiago Urrutia | Koiranen GP | 30.809 |
| 14. | Riccardo Agostini | Hilmer Motorsport | 31.159 |
| 15. | Patrick Kujala | Trident | 31.883 |
| 16. | Alex Fontana | ART Grand Prix | 32.473 |
| 17. | Kang Ling | Trident | 43.279 |
| 18. | Luis Jorge Sa Silva | Carlin | 1:03.133 |
| 19. | Nelson Mason | Hilmer Motorsport | 1 kör |
| - | Jann Mardenborough | Arden International | Kiesett |
| - | Alfonso Celis | Status Grand Prix | Kiesett |
| - | Ryan Cullen | Trident | Kiesett |
| - | Dean Stoneman | Koiranen GP | Kiesett |