DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Miért lehet a Mercedes Verstappenje Antonelli?

Óriási érdeklődés előzi meg Andrea Kimi Antonelli immár biztosra vehető F1-es debütálását, de ki ő, és miért övezi ekkora felhajtás azt, ami vele és körülötte történik?

Tíz évvel ezelőtt, 2014-ben Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője nem tudott helyet és lehetőséget biztosítani egy feltörekvő fiatal tehetségnek, egy bizonyos Max Verstappennek – miért is mozgatott volna meg mindent az óriási érdeklődésre számot tartó, de még csak 17 esztendős juniorért (aki édesapjával bekopogtatott Wolff és a Mercedes ajtaján), amikor a csapata éppen feljutott a csúcsra, és Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg révén két sztárpilóta vezette az autóit? 

Nos, Rosberg alig két évvel később, 2016 végén elköszönt a sportágtól, Verstappen pedig még 2014-ben aláírt a nagy rivális Red Bullhoz, hogy aztán a tanulási fázisa végén ő legyen az, aki megállítsa Hamilton és a Mercedes elképesztő sikerszériáját, újraírja a sportág történelemkönyveit, és ő maga üljön fel a Formula–1 trónjára.

antonelli-2024-2_1



A holland jelenleg vitathatatlanul a bajnokság legmagasabban jegyzett versenyzője, aki temérdek sikert hozott csapatának anyagi és szakmai szempontból is, és aki sokszorosan meghálálta már a Red Bullnak a belé fektetett bizalmat. Wolffban élénken él ez az eset, és nem akarja, nem akarta elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát – így jutunk el Andrea Kimi Antonellihez. 

Észak-Olaszország a pályaversenyzés utánpótlás-nevelésének abszolút központja, itt zajlanak a legszínvonalasabb gokartesemények, a jövő nagy sztárjai itt mérik össze először a tudásukat, itt köttetnek olyan megállapodások és támogatási egyezségek csapatfőnökök, pilótamegfigyelők, valamint versenyzői apukák és menedzserek között, amelyek később meghatározzák, hogy az adott fiatal milyen irányba mozdulhat a következő években.

 

Antonelli jó alapokkal indult

Andrea Kimi Antonelli (aki a középső nevét tényleg Kimi Raikkönenről, édesapja rajongása miatt kapta) Bolognában, Észak-Olaszországban született, és apja, Marco Antonelli kívülről-belülről ismerte ezt a világot: ő maga is autóversenyző volt, különböző túraautós szériákban állt rajthoz, és jó pár éve megalapította saját csapatát is, amellyel ezekben a szériákban, valamint az olasz F4-es bajnokságban is képviseltette magát.

A kapcsolatrendszere így tökéletesen adott volt ahhoz, hogy elindítsa a fiát ezen az úton, Kimi pedig már az első percektől folyamatosan bizonyított: hét esztendős korában kezdett el gokartozni, és gyakorlatilag mindenhol bajnok lett, ahol csak elindult, volt olyan szezon, hogy egyszerre három sorozatban zárt az élen.

Karrierje 2021-ben jutott el a következő fázisba, amikor egyrészt ismét megnyerte az aktuális gokartbajnokságát, másrészt három héttel a 15. születésnapja után bemutatkozott az olasz F4-ben, és azonnal pontot szerzett élete első formulaautós hétvégéjén. Az első futamain rögtön olyan lenyűgöző teljesítményt nyújtott (és itt már nem az Antonelli Motorsport, hanem az utánpótlás-nevelésben élen járó Prema színeiben versenyzett), hogy 2022-re újabb nagy lehetőségeket kapott: párhuzamosan versenyezhetett az olasz és a német F4-ben.

f1-antonelli-prema-f2

A 16. életévét csak a szezon során betöltő fiatal pedig újfent bizonyított: egyszerre nyerte meg mindkét utánpótlás-nevelő sorozatot, méghozzá hatalmas fölénnyel, az összesen 35 futamából 22-t megnyerve és 21 pole-pozíciót szerezve.

2023-ban az európai és a közel-keleti Formula Regional bajnokságban állt rajthoz, és újfent duplázott, ezúttal is bajnok lett mindkét szériában egymással párhuzamosan, így egyre határozottabban körvonalazódott az elképzelés: minél előbb az F1-ben a helye.

 

A Mercedes-szál

Itt kanyarodjunk vissza  Toto Wolffhoz: a Mercedes vezére még gokartos korában, 2019-ben kötötte magához az Antonelli családot, és vonta be a németek juniorprogramjába a fiatalt, akinek az előmenetelét, a fejlődését azóta is mindenben segítette.

A Mercedes a helyzetre jó rálátással bíró szakembereinek véleménye megegyezett a témában: az olasz pilóta olyan képességekkel rendelkezik, amelyek ritkaságszámba mennek még a kiemelt tehetségek között is, így nem szabad elengedni a kezét.

f2-antonelli

Antonelli szereplése és az édesapjával (állítólag) kötött megállapodás (melynek értelmében záros határidőn belül F1-es ülést kell biztosítani Kimi számára) már komoly szerepet játszott tavaly abban, hogy milyen szerződést kínált Wolff és a Mercedes Lewis Hamilton számára.

Brackley-ben nem akartak lemaradni Antonelliről, nem akarták, hogy felmerüljön a távozás gondolata a családban – a  tíz évvel ezelőtti Verstappen-ügyből tanulva – amiatt, mert a negyvenedik születésnapjához közelítő Hamilton még maradna egy-két évet. Rövid távú egyezséget ajánlottak neki, és nem voltak hajlandók ebből engedni – részben, közvetve ez is vezetett a hétszeres világbajnok Ferrarihoz igazolásához, hiszen ott másképp álltak az ő jövőbeli terveihez.

 

Meggyőzőek a tesztek

Közben az a döntés született, hogy Antonelli a Formula–3-at kihagyva azonnal a Formula–2-ben álljon rajthoz a Premával, ezalatt pedig kezdjék meg az F1-re való felkészítését. Hamilton távozása miatt akár 2025-re is elérhető lehet egy ülés a Mercedesnél, de manapság már rengeteg (több ezer) tesztkilométer előzi meg azt, hogy valaki debütáljon a királykategóriában – ennek megfelelően meg is kezdték ezeket a teszteket Antonellivel, aki tudomásunk szerint eddig három gyakorláson vett részt, eleinte még a 2021-es, majd később már a 2022-es, aktuális generációs autóval.

A kiszivárgó információk szerint ezek a tesztek rendkívül meggyőzőek voltak: Antonelli körei, stabilitása és az egész teljesítménye abba az irányba terelte a jövőbeli terveket, hogy a lehető leghamarabb, a lehető leggyorsabban ki kell próbálni őt élesben is, mert reális az esélye annak, hogy az ő szerepeltetése lehet a legjobb döntés a Mercedes részéről 2025-re. Az olasz Corriere dello Sport most arról írt, hogy a nemrég Silverstone-ban rendezett harmadik teszt végleg eldönthette Antonelli sorsát.

Arról már korábban is voltak értesülések, hogy a Mercedes a 17 éves juniorjuk mellett Mick Schumachert is autóba ültette a Brit Nagydíjnak otthont adó pályán – az istálló cáfolta, hogy egyfajta szétlövés lett volna ez a két pilóta között –, viszont a lap úgy tudja, hogy George Russell is vezetett a privát gyakorláson.

f1-antonelli-mercedes-teszt-3_1

Antonelli pedig állítólag nemcsak Schumachernél volt gyorsabb, hanem az egyszeres nagydíjgyőztes Russell-lel összevetve is kifejezetten erős teljesítményt nyújtott. A Corriere információi szerint az olasz a kvalifikációs szimulációk során ugyanolyan gyors volt, mint a brit, a hosszabb etapon pedig minimálisan még erősebb tempót is mutatott nála.

Azt fontos tudni, hogy utánpótlás-szinten (ahogy más sportágakban, úgy az autóversenyzésben is) a képesség, a potenciál az elsődleges, az elért eredményt pedig nagyon részletesen kell vizsgálni annak miértjei kapcsán – hiszen Antonelli az F2-ben eddig nem villog, de tény, hogy a Premán belül jóval eredményesebb, mint a Ferrarinál már az F1-ben is (remekül!) debütáló csapattársa, Oliver Bearman. 

 

A reménység

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a már 2024-re is beharangozott F1-es debütálás elmaradhat, viszont az információk arról szólnak, hogy 2025-ben rögtön George Russell csapattársaként, a Mercedesnél érkezhet meg a száguldó cirkuszba. A korábbiak alapján pedig ez nem meglepő: jól látszik, hogy Antonelli kiemelt prioritást élvez Wolffnál, az ő jövője kulcsszerepet játszott Hamilton távozásában, Sainz nem érkezésében, és akár Russell jövőjére is hatással lehet.

Wolff szemében Antonelli lehet a Mercedes Verstappenje – vagy a Mercedes válasza Verstappenre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: