Formula-E hírek
Vettel a Formula-E-t kritizálja
Sebastian Vettel nem beszélt pozitívan az egyre népszerűbb elektromos szériáról. A német felsorolt néhány érvet, amiért valószínűleg ő sosem fog a Formula-E-ben szerepelni.
részletekPiquet Jr. elküldte a fenébe a halo pártolóit
A Formula-E pilótái szerencsésnek érzik magukat amiatt, hogy e sorozatban még nem jelent közvetlen fenyegetést a fejvédőelem bevezetése, ám mikor bedobtuk a témát a versenyzők közé, rögtön ráharaptak.
részletekNagy falat a Formula-E a Le Mans-győzteseknek
Az új szezonban olyan, komoly nemzetközi sikerekkel rendelkező pilóták debütáltak a Formula-E-ben, mint Andre Lotterer és Neel Jani, ám az első versenyükön még alig értették, mi zajlik a pályán.
részletekeStat: Sok mindent dobott el Mortara
Nemcsak az első újoncgyőzelmet, hanem egyúttal a csapata történetének első sikerét is eldobta a hajrában a svájci-olasz Edoardo Mortara, s a kizárás után a széria legnagyobb időmérős ásza nyert.
részletekAz újonc eldobta, a győztest kizárták
A DTM-ből ismert Edoardo Mortara már első versenyhétvégéjén, Hongkongban megízlelhette volna a győzelmet – hibájából Daniel Abt profitált, de a futamot követően kizárták.
részletekRosenqvisté a pole, meglepetéshegy mögötte
Alaposan átrendeződött az erősorrend a szombatihoz képest a Formula-E második hongkongi versenynapjának időmérőjén. Rosenqvist első rajthellyel vágott vissza, Buemi a legutolsó helyre kvalifikálta a Renault-t.
részletekMegkérdeztük Kobayashit, miért lett monacói
A Formula-E-ben való debütálását ezen a hétvégén megejtő Kamui Kobayashi egészen szókimondó stílusban válaszolt a kérdésekre a szombati futamot követően, és azt is felfedte, miért fordított hátat Japánnak.
részletekRosberg szerepet vállalna a Formula-E-ben
A hétvégén kezdetét vette az elektromos széria újabb, negyedik szezonja. Egyre több márka érdekelődik a sorozat iránt, és Nico Rosberg is elismeri, nagy siker várhat rá a következő években.
részletekeStat: Vergne és Heidfeld nem tud nyerni!
A Formula–E 2017/18-as szezonnyitója nemcsak szenzációs versenyt hozott, hanem számos statisztikai érdekességet is: Vergne és Heidfeld nemigen tud nyerni, míg Prost pontot nem szerezni képtelen.
részletekBird elképesztő bokszhibája után is nyert
Akciódús versennyel indult a Formula-E történetének negyedik szezonja: a vezetést sokáig őrző Vergne-t bátor manőverrel nyomta le Bird, aki egy hihetetlen hiba és büntetés után is győzni tudott.
részletekVergne a célba bepördülve szerzett pole-t
Két egészen elképesztő jelenetet is szolgáltatott a Formula-E negyedik szezonjának első időmérője a Hongkong ePrix-n. Az elektromos sorozat hozta megszokott, őrült formáját: Jean-Eric Vergne úgy lett a leggyorsabb, hogy konkrétan becsúszott a célba.
részletekMár most hétvégén indul a robotautók versenye
Egy ideje már elég nagy volt a bizonytalanság az önjáró versenyautók sorozata körül, ám Lucas di Grassi Hongkongban lapunknak beszélve letisztázta, mit is várhatunk a szériától - már most szombaton!
részletek