DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Nyck de Vries a szezon harmadik duplázója

A Mercedes versenyzőjének sikerével zárult a Formula-E berlini hétvégéje. A címvédő egy kiváló rajt után vette át a vezetést, amit a leintésig már nem engedett ki a kezéből.

Berlinben a Tempelhof repülőtéren kialakított versenypályán folytatódott a Formula-E idei szezonja, egy duplafutamos fordulóval. A szombati napon Edoardo Mortara bizonyult a legjobbnak, aki a pole-pozícióból nyerte meg a versenyt, és ugyanerre készült vasárnap is, miután ismét sikerült az első helyre kvalifikálnia magát. A Venturi pilótája mellől Robin Frijns indulhatott, a második sort pedig Nyck de Vries és André Lotterer foglalhatták el.

A mezőny dolgát némileg megnehezítette a versenyhétvége különlegessége, mivel megfordították a menetirányt, vagyis a szombati naphoz képest ellentétesen haladtak a pályán, de a támadó módokat tekintve is volt némi csavar, miután a megszokott időhöz képest ezúttal nyolc percig használhatták azt a pilóták, ám mindössze egy alkalommal. A rajtnál a címvédő jött el a legjobban, így az 1-es kanyarban már ő fordulhatott el elsőként, de Lucas di Grassi is szemfüles volt, a brazil pilótának csak kevés hiányzott ahhoz, hogy elmenjen Lotterer mellett.  

Az első 10 percben egy komolyabb vonatozás alakult ki, a többség ugyanis igyekezett spórolni az energiával, és a kivárásra játszott. Némi szakadás csak a hetedik helyen autózó Stoffel Vandoorne után volt, mivel Jean-Eric Vergne nem tudott igazán jó tempót autózni, és kissé kezdte feltartani a mögötte autózókat. A legjobb tíz közül ennek ellenére nem a kétszeres bajnok, hanem a csapattársa, Antonio Felix da Costa, valamint Vandoorne vették fel először a támadó módot bő félórával a vége előtt, néhány perccel később pedig az élen autózó holland pilóta, majd szép sorban a többiek is így tettek.



Az aktiválások során Frijns volt a legszerencsétlenebb, aki sikertelenül próbálkozott az üzemmód aktiválásával, miután az nem lépett életbe, így később kénytelen volt újból kijönnie az 5-ös kanyar külső ívére. Ezt a szakaszt Da Costa használta ki a legjobban, aki a második helyre ugrott fel, de a mögötte autózó Lotterer, és Vandoorne sem panaszkodhatott, végül mindannyian visszább csúsztak, Mortara és Di Grassi eltolt taktikájának köszönhetően.

A folytatásban úgy tűnt, hogy az élen álló hármasnak sikerült lelépni az üldözőktől, a verseny vége felé viszont egymástól is elszakadtak, Di Grassit pedig utolérte Vandoorne, aki el is ment a korábbi bajnok mellett. Ezen kívül már csak egy igazán említésre méltó esemény történt, Da Costra, és Frijns ugyanis látványos csatát vívtak az ötödik pozícióért. Mindez a legkevésbé sem zavarta meg a Nyck de Vriest, aki idei második futamgyőzelmét aratta, ezzel pedig Edoardo Mortara és Mitch Evans után a harmadik, akinek ez sikerült a jelenlegi szezonban. A világbajnoki címvédő mellett Mortara, és Vandoorne álhatott még fel a dobogóra, mögöttük pedig Di Grassi, Frijns, Da Costa, Rowland, Lotterer, Vergne, és Evans zárták az első tízet.

A futam érdekessége, hogy az első négy helyen olyan pilóta ért be a célba, akik a Mercedes hajtásláncával versenyeztek, ilyenre pedig korábban még nem volt példa a sorozatban. A bajnokság Jakartában folytatódik június 4-én.

Eredmények:

 

  Versenyző  Csapat  Különbség 
1.  Nyck de Vries Mercedes  
2.  Edoardo Mortara Venturi 2.454 
3.  Stoffel Vandoorne Mercedes 6.936 
4.  Lucas di Grassi Venturi 8.165 
5.  Robin Frijns Envision Racing 13.829 
6.  Antonio Felix da Costa Techeetah 14.387 
7.  Oliver Rowland Mahindra Racing 15.518 
8.  Andre Lotterer Porsche Team 15.845 
9.  Jean-Eric Vergne Techeetah 18.831 
10.  Mitch Evans Jaguar Racing 21.722 
11.  Sam Bird Jaguar Racing 22.875 
12.  Pascal Wehrlein Porsche Team 25.412 
13.  Jake Dennis Andretti Autosport 27.012
14.   Sébastien Buemi DAMS 29.559 
15.  Oliver Askew Andretti Autosport 33.359
16.  Maximilian Gunther DAMS 35.775 
17.  Oliver Turvey NIO Formula E Team 40.044 
18.  Alexander Sims Mahindra Racing 41.542 
19.  Sergio Sette Camara Dragon Racing 41.860 
20.  Dan Ticktum NIO Formula E Team 51.648 
21.  Nick Cassidy Envision Racing 55.192 
22.  Antonio Giovinazzi Dragon Racing 1'01.933 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: