DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Nyolcadik győztes és új vb-éllovas az FE-ben

Edoardo Mortara sikerét hozta az ütközésekkel tarkított második pueblai futam a Formula-E-ben, így idén kilenc futam alatt már nyolc különböző pilóta ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

A Formula-E második mexikói versenynapja is még a szombati futam drámájának jegyében teltek a pueblai versenypályán. Mint azt megírtuk, hiába szelte át elsőként Pascal Wehrlein a célvonalat, pillanatokkal később kizárták, mert a Porsche elmulasztotta hivatalosan leadni, hogy pontosan melyik gumit használják a versenyen – márpedig az előírás szerint ezt legkésőbb a rajt előtt tíz perccel meg kell tenni. A német pilóta igencsak dühös volt emiatt, hiszen elmondása szerint nem szereztek ezzel semmiféle előnyt, a technikai szabályokat sem szegték meg, „csak” egy adminisztratív hibát követett el a csapat. A Porsche egyébként bejelentette, hogy fellebbez Wehrlein és a csapattárs André Lotterer diszkvalifikációja ellen.

Mindenesetre a vasárnapi időmérőn Wehrlein ismét remekelt, viszont ezúttal csak a második rajthely jött össze neki, a pole-t ugyanis Oliver Rowland gyűjtötte be. A Nissan pilótája a start után is megőrizte az első helyet, mögé viszont Edoardo Mortara jött fel másodiknak, megelőzve Wehrleint, Jake Dennist és Jean-Eric Vergne-t.

mortara-fe-puebla-dppi



Miközben a mezőny közepén és második felében komoly csaták zajlottak – repkedtek is az alkatrészek egy-egy koccanás után –, az élbolyban a támadó üzemmódok felvétele okozott némi mozgolódást. Rowland például gyors egymás utánban kétszer is aktiválta a négy percre szóló plusz energiát, így Mortara került az élre – sőt, a Venturi versenyzője azok után is megtartotta ezt a pozíciót, hogy ő is felvette másodszor a támadómódot!

Hátrébb eközben az idei egyetlen duplázó, Nyck de Vries került bajba, miután a szombati győztes Lucas di Grassival ütközött – a holland számára ezzel véget is ért a futam, a történteket pedig természetesen vizsgálni kezdte a felügyelőség, akik áthajtásos büntetéssel sújtották a brazilt. Alexander Sims és Lotterer csatája még látványosabb jeleneteket eredményezett, a mahindrást ugyanis a falra szorította ellenfele, ahonnan magával húzta a felragasztott reklámfeliratot, amelyből „adott” egy keveset a mögöttük érkező Maximilian Günthernek. Di Grassi később még egy „buliban” benne volt: Sam Birdnek koccant neki, aki így nekiütközött Sebastien Bueminek.

Mortara eközben a táv második felébe két másodperc körüli fórral rendelkezett, Rowlandet viszont megelőzte Wehrlein, így már ő üldözte a britet. A német pedig néhány kör alatt utolérte Mortarát is – viszont csak utolérte, támadni nem tudta vagy nem akarta az éllovast. Egyet hibázott is Wehrlein, de igazán a DS Techeetah számára alakult rémálomszerűen: Jean-Eric Vergne az ötödik helyen csúszott és forgott meg félig, míg a címvédő Antonio Felix da Costa a falba rakta az autóját.

Az élen viszont már nem történt változás: Mortara megszerezte a saját és a Nissan idei első győzelmét, amely összességében a második volt nekik a 2019-es hongkongi diadaluk óta. Ráadásul ezzel a brit a világbajnoki tabellán is magához ragadta a vezetést úgy, hogy a verseny előtt csak nyolcadik volt: előnye tíz pont az eddig éllovas, de most nullázó Robin Frijns előtt. Wehrlein második lett – bár őt még vizsgálják túlzott energiahasználat miatt –, míg a dobogóra a Rowlandet a hajrában elcsípő Nicky Cassidy állhatott még fel (ebben a bajnokságban először) a Virgin Racinggel. Dennis lett az ötödik, mögötte pedig Alex Lynn, Günther, Vergne, Mitch Evans és a rajtrács legvégéről felzárkózó René Rast tette teljessé a top 10-et és ezzel a pontszerzők sorát.

FRISSÍTÉS: Wehrleint végül a FanBoost nem megfelelő használata miatt büntették öt másodpercre, így végül a második helyett a negyedik pozícióban zárt, Cassidy és Rowland végzett így dobogós helyen.

A második mexikói futam végeredménye:

1. Edoardo Mortara Venturi  
2. Nick Cassidy Virgin 4.169
3. Oliver Rowland Nissan 6.912
4. Pascal Wehrlein Porsche 7.296
5. Jake Dennis BMW 9.986
6. Alex Lynn Mahindra 10.630
7. Max Guenther BMW 10.968
8. Jean-Éric Vergne DS Techeetah 21.111
9. Mitch Evans Jaguar 21.261
10. René Rast Audi 21.896
11. Robin Frijns Virgin 22.216
12. Sam Bird Jaguar 27.945
13. S.Vandoorne Mercedes 28.578
14. Sébastien Buemi Nissan 35.720
15. Joel Eriksson Dragon 41.027
16. S.Sette Câmara Dragon 41.029
17. André Lotterer Porsche 46.250
18. Lucas di Grassi Audi 1'26.473
Kiesett:    
  Tom Blomqvist NIO  
  A.F.da Costa DS Techeetah  
  Alexander Sims Mahindra  
  Oliver Turvey NIO  
  Norman Nato Venturi  
  Nyck de Vries Mercedes  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: