Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 16. vasárnap
Formula-E

Újonc vezette győzelemre a BMW-t Valenciában

Jake Dennis a pole-ból indulva, végig vezetve nyerte meg a Valencia ePrix második futamát, míg a dobogót Norman Nato büntetése után André Lotterer és Alex Lynn tette teljessé. A vb-éllovasok nulláztak a gyenge időmérő után.

A szombatival ellentétben vasárnap száraz pálya fogadta a Formula-E mezőnyét a Valencia ePrix második futamán. Az élről karrierje során először az újonc Jake Dennis vághatott neki a versenynek, és a BMW-s meg is őrizte a start után a vezetést Alex Lynnel szemben, mögöttük pedig Oliver Turvey, Norman Nato, Tom Blomqvist, Jean-Eric Vergne sorrendben álltak be a versenyzők.

A támadó módok első felvételéig annyi változás történt, hogy Vergne feljött az ötödik helyre. A támadó mód első aktiválásánál aztán Turvey veszített rajta: bár a korábbi felvétel okán egy ideig második is volt, utána viszont Lynn vissza-, Nato, Vergne és André Lotterer pedig megelőzte őt – miközben Dennis továbbra is tartotta az első helyet.

1-EPS706_120421_FER5545



Valamivel túl jártunk a féltávon, amikor Nato finoman megpöckölte hátulról Lynnt, így utóbbi több helyet veszített, előbbi pedig feljött másodiknak, miközben a harmadik pozícióban a második attack mode-jával számos előzést bemutató René Rast haladt már. Hátrébb a mezőny hátsó traktusaiból komoly felzárkózást bemutató Stoffel Vandoorne került bajba: Sebastien Buemivel csatázva ment neki a falnak, miután a svájci nem sok helyet hagyott neki, így a belga mercedeses számára idejekorán ért véget a viadal.

Az élen viszont senki sem tudott veszélyes lenni Dennisre, aki így a hatodik Formula-E-futamán megszerezte első győzelmét – ezzel ő lett az idei ötödik győztes. Nato futott be másodikként, de Lynn meglökése miatt öt másodperces büntetéssel sújtották, így Lotterer örökölte meg a pozíciót a Porschével, míg a dobogót a Rastot megelőző Lynn tette teljessé – sőt, a németet még Rowland is lenyomta, és még a büntetett Nato is befért elé. Vergne a hetedik, a top 10-et pedig Turvey, Edoardo Mortara és Lucas di Grassi fért még be.

A bajnokságban élmenők egytől egyig nulláztak a gyengén sikerült időmérő – enyhén nedves, folyamatosan száradó pályán futották, így az első csoportban szerepelvén esélyük sem volt jól szerepelni – után: Nyck de Vries, a kiesett Vandoorne, Sam Bird, Robin Frijns, Mitch Evans és Pascal Wehrlein is vb-egység nélkül zárta a napot.

A második futam végeredménye:

1. Jake Dennis BMW  
2. André Lotterer Porsche 1.483
3. Alex Lynn Mahindra 2.428
4. Oliver Rowland Nissan 2.870
5. Norman Nato Mercedes 5.811
6. René Rast Audi 8.122
7. Jean-Éric Vergne DS 8.782
8. Oliver Turvey NIO 11.292
9. Edoardo Mortara Mercedes 12.014
10. Lucas di Grassi Audi 12.405
11. Sébastien Buemi Nissan 13.295
12. Max Guenther BMW 13.594
13. Nick Cassidy Audi 14.329
14. Sam Bird Jaguar 15.151
15. Mitch Evans Jaguar 17.213
16. Nyck de Vries Mercedes 18.444
17. Tom Blomqvist NIO 18.885
18. Pascal Wehrlein Porsche 19.274
19. Robin Frijns Audi 19.756
20. Nico Müller Penske 21.069
21. S.Sette Câmara Penske 32.079
22. A.F.da Costa DS 59.698
23. Alexander Sims Mahindra 1'04.277
  Stoffel Vandoorne Mercedes Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?