DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Négyből négy: Vandoorne nyert a Mercedesszel

A pole-pozíciós újonc hibája és a támadó mód jó ütemű felhasználása révén a belga húzta be a Róma ePrix második, ütközésektől hemzsegő futamát, így már az idei negyedik győztest ünnepelhettük.

Mivel még volt néhány nedves folt az aszfalton, szombathoz hasonlóan a biztonsági autó mögött startolt el a Róma ePrix második versenye. Egy kör után aztán megadták a zöld jelzést, és nem kellett sokáig várni az első drámára: a pole-ból induló újonc, Nick Cassidy szinte azonnal megforgott és visszaesett a tizedik helyre, így a másik debütáns, Norman Nato vette át a vezetést, míg mögötte Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne sorakozott.

Wehrlein nem is várt sokáig, a negyedik körben egy szép manőverrel megelőzte Natót, aki mellett Vandoorne is szinte azonnal elment. Hátrébb Cassidy megpróbáltatásai folytatódtak: az első támadó módjának felvételéből visszatérő Oliver Rowland küldte a falba a Virgint. Nem ez volt az egyetlen kemény manőver a mezőny közepén: Sam Bird Nico Müllert vezette ki a bukótérbe, míg két korábbi bajnok, Sebastian Buemi és Lucas di Grassi szintén összeakaszkodott – egész konkrétan a svájci a falba rakta a brazilt, aki természetesen kiesett.

vandoorne-mercedes-fe-roma-1



Emiatt teljes pályás sárga zászló lépett életbe, mindeközben pedig az élen is változás történt: a támadó módot előbb aktiváló Vandoorne átvette a vezetést Wehrleintól. Az újraindítást követően ráadásul Alexander Sims is megelőzte a Porsche német pilótáját, miközben a Mercedes belgája öt másodperc fölé növelte az előnyét az üldözőivel szemben az első helyen.

A dobogós helyeken a támadó mód második és harmadik felvétele során sem változott a sorrend, a pontszerző zóna második felében viszont nagy csatákat vívott többek között Edoardo Mortara, Maximilian Günther, Rowland, Antonio Felix da Costa és Mitch Evans – igaz, közülük Rowland a fentebb említett incidens miatt tíz másodperces időbüntetést kapott. A hajrához közeledve aztán Nato megelőzte Wehrleint, így az újonc visszajött a harmadik helyre.

Nyolc perc volt még hátra, amikor René Rast veszítette el az irányítást az autója felett és a falba csúszott az Audival – a német márka lenullázta magát vasárnap, az összetört versenygép miatt pedig érkezett a safety car. A romeltakarítás után még egy körre elengedték a mezőnyt, de Vandoorne elsőségét nem fenyegette semmi és senki, így négy futam alatt a negyedik különböző győztest ünnepelhettük a Formula-E hetedik – első világbajnoki – szezonjában (csapatok terén pedig a Mercedes lett az első duplázó)! Sims és Nato jött be a második és harmadik helyen, utóbbi azonban a megengedettnél több energiát használt fel, így végül Wehrleiné lett a dobogó alsó foka. A befutó pedig tartogatott még egy balesetet: a top 10 végén küzdő Nyck de Vries és a bajnokság éllovasa, Sam Bird akadt össze, magukkal sodorva Rowlandet is, előbbi két pilóta pedig emiatt célba sem ért.

A második római futam végeredménye:

1. S.Vandoorne Mercedes  
2. Alexander Sims Mahindra 0.666
3. Pascal Wehrlein Porsche 2.346
4. Edoardo Mortara Mercedes 5.018
5. Max Guenther BMW 5.305
6. Mitch Evans Jaguar 5.671
7. A.F.da Costa DS 6.133
8. Sébastien Buemi Nissan 9.795
9. Tom Blomqvist NIO 12.032
10. Nico Müller Penske 12.872
11. Jean-Éric Vergne DS 15.676
12. S.Sette Câmara Penske 16.009
13. Jake Dennis BMW 16.352
14. Oliver Turvey NIO 17.134
15. André Lotterer Porsche 17.838
16. Oliver Rowland Nissan 21.140
17. Alex Lynn Mahindra 37.697
18. Robin Frijns Audi 43.103
  Norman Nato Mercedes Kizárták
  Sam Bird Jaguar Kiesett
  Nyck de Vries Mercedes Kiesett
  Nick Cassidy Audi Kiesett
  René Rast Audi Kiesett
  Lucas di Grassi Audi Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: