DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

BMW: Szabad a versenyzés az ütköző csapattársak között

Bár Antonio Felix da Costa és Alexander Sims csapattársakként, ráadásul az élen ütköztek össze a Formula-E legutóbbi futamán, Marokkóban, a csapatfőnök szerint ennek ellenére továbbra is szabadon versenyezhetnek egymás ellen.

A két csapattárs, da Costa és Sims az első és a második helyen haladtak Marokkóban, amikor összeütköztek, aminek a vége aztán az lett, hogy mindkettejüknek fel kellett adniuk a versenyt. A portugál aztán rögtön magára vállalta a felelősséget, szóval a helyzet nem eszkalálódott tovább, mindenesetre érdekes volt látni a két csapattárs ütközését.

A BMW házon belül természetesen kivizsgálta, hogy ez egyáltalán miért fordulhatott elő, ennek a végén pedig arra jutott, hogy új kommunikációs rendszert kell innentől alkalmazni a csapatnál. A csapatfőnök Roger Griffiths szerint ez viszont nem jelenti azt, hogy a csapattársak ne versenyezhetnének továbbra is egymással.

„De tisztelniük kell egymást” - szögezte le Griffiths a Motorsport.comnak. „Egyáltalán nincs csapatsorrendünk, de hogyan is lehetne? Nem számítottunk arra az előzésre, amit Antonio bemutatott, ott sem volt semmilyen megállapodás. Sajnos a verseny végét nem kezeltük jól. Ha az a baleset nincs, semmi olyan okot nem látok, amiért ne lehettünk volna ott mindkét autóval a dobogó első két fokán. Azt láttuk, hogy mi az, ami történhet, terveztük is, hogyan kezeljük a helyzetet, sajnos előbb keltek az események önálló életre.”

03419001_213



Griffiths szerint sok mindent lehetett volna tenni, de most már nincs értelme ezen rágódni. „Ha visszapörgetjük fejben, ott van előttünk minden helyzet, amikor közbeléphettünk volna, de értjük a szituációt, hogy mi történt, és nem fog előfordulni még egyszer. Minden szempontból megnéztük a szituációt, és nem győztük sulykolni az alapigazságot - nem ütközhetsz a csapattársaddal. De a legfontosabb dolog, hogy tovább tudjunk lépni. Rengeteget tanultunk belőle, rengeteget beszéltünk az egészről, így nincs szerencsére ellenségeskedés csapaton belül.”

Na de mi lesz a megoldás, ha megint hasonló helyzetbe kerül a csapat? „Rengeteg szó esett erről, hogy mi a jó döntés, mikor kell lépni és hol van értelme belekezdeni egy előzésbe. De ez nem jelent csapatutasítást, mindössze azt, hogy szerezzük meg a lehető legtöbb pontot csapatként.” Sims egyébként a második versenyéből következő nem higgadt gondolkodásnak és a rádiós kommunikáció hiányának tudta be a balesetet, da Costa pedig úgy fogalmazott, továbbra is szabadon versenyezhet csapattársával, de biztos benne, hogy sokkal inkább a körmükre néz a csapat innentől. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: