DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F2/F3

Antonelli nem számított azonnali sikerekre

Tudta, hogy kemény lesz az első F2-es szezon, az F1-es szerződés lehetősége pedig hízelgő, de nincsenek elvárásai – Antonellinek a hungaroringi győzelem jelentette az áttörést.

Lewis Hamilton első számú mercedeses utódjelöltje, Andrea Kimi Antonelli az FIA F3 kihagyásával, közvetlenül a Formula Regional sorozatból érkezett meg az F2-be, ami hatalmas ugrást jelentett számára, s 17 éves kora és csekély tapasztalata ellenére már két győzelmet szerzett, a Haastól F1-es szerződést kapó csapattársat, Oliver Bearmant pedig magabiztosan veri a bajnokságban.

Bár sokak számára így is csalódást jelent a szereplése, a Motorsport.com-nak nyilatkozva Antonelli hangsúlyozta, hogy a körülmények ismeretében ő maga nem is számított arra, hogy diadalmenet lesz az első F2-es szezonja: „Soha nem számítottam arra, hogy egyenesen az F2-be kerülök. Amikor közölték velem, hogy ez a terv, azt gondoltam, hogy nagy ugrás lesz, mert az ember általában először az F3-ba megy, ugyanakkor a kihívás nagyon vonzó volt számomra.”

bearman-antonelli-f1



„Nem számoltam azzal, hogy az F2-be kerülve azonnal mindent megnyerek, mindig is tisztában vele, hogy a Formula Regionalból való fellépés komoly kihívás lesz, és azzal is tisztában voltam, hogy sokat kell tanulnom, ami még most is zajlik” – mondta az olasz, aki arra is kitért, milyen fontos számára a kapcsolata – várhatóan – leendő csapatfőnökével, Toto Wolff-fal:

„A nehéz pillanatokban tanácsot kérek tőle, ő pedig mindig keresi a módját, hogy önbizalmat adjon nekem. Mondok egy példát. A kiábrándító silverstone-i kvalifikáció után felhívtam őt, mert egy kissé nehezen éltem meg. Sokat beszélgettünk, és ez a visszaadta az önbizalmamat, másnap pedig nyertem, és nagyon jó volt látni őt a dobogó alatt” – utalt vissza első sprintes győzelmére.

antonelli-prema-2

„Amikor nehéz időszakon mész keresztül, azt hiszem, a végén erősebben kerülsz ki belőle, a hozzáállásod szempontjából is. Silverstone és Budapest megerősített ebben” – mondta Antonelli, aki azt is leszögezte, hogy nincsenek elvárásai azt illetően, hogy jövőre már az F1-ben szerepeljen: „Nagyon örülök, hogy számításba vesznek, de nem kérem, hogy ez meg is történjen.”

Az F1Techninal.net szintén közölt egy rövid nyilatkozatot az olasztól, melyben felidézte eddigi két F1-es sikerét, a pole-ból megnyert brit sprintet és a negyedik sorból behúzott magyar főversenyt: „Az utolsó néhány verseny elég jól sikerült. Elégedett vagyok a fejlődéssel a magam és a csapat részéről is.”

antonelli-2024-barcelona

„A silverstone-i sprinten a vizes pályán az első helyről indultam, míg Magyarországon a száraz pályán a hetedik rajtkockából. Tehát nagyon különböző körülmények voltak, eltérő rajtpozíciók és két nagyon különböző verseny” – mondta, majd így folytatta: „Silverstone azért volt olyan különleges, mert ez volt az első F2-es győzelmem, a körülmények pedig nagyon nehezek voltak, mivel körönként változtak.”

„Budapesten nagyon keményen küzdöttem, és remek tempót mutattunk a versenyen, ami fontos volt számomra és az egész csapat számára is” – mondta nemrég, majd azt is elárulta, hogy a nyári szünetben az Egyesült Államokba utazik a barátaival, majd gokartozással akar ráhangolódni a szezon második felére.

antonelli-teszt-2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: