A sprintfutamos dupla AIX-győzelem után a főfutamon is dupla győzelemre hajthatott egy csapat a Formula-3 nyolcadik fordulójában a Hungaroringen. Az első sort az ART párosa, Laurens van Hoepen és Nikola Tsolov sajátították ki, a bajnoki esélyes Leonardo Fornaroli pedig a harmadik helyről várhatta a rajtot.
Tsolov remekül kapta el a rajtot és át is ugrotta csapattársát, aki a második pozíciót is csak nagy nehezen tudta megtartani az őt támadó, negyedik helyről induló Noel León ellenében. Az összetettben harcolók közül Fornaroli a negyedik helyre esett vissza, míg Gabriele Mini és Luke Browning a pontszerző pozíciókon kívül haladtak. Az első pár kör után az ART-sek kissé leszakították magukról Leónt, Van Hoepen pár tizedmásodpercre követte az élen álló Alpine-juniort.

A futam első felében kissé ellaposodott a verseny, Tsolovék az élen a gumimenedzsmentre fókuszáltak az egymás ellen csatázás helyett. Harmadik csapattársuk, Christian Mansell is három pozíciót tudott javítani, előrejött az ötödik helyre. Mivel a csapatbajnokságot vezető premások mindössze a tizedik, tizenegyedik és a 18. helyen haladtak, fontos eredmény elérése felé haladtak a franciák versenyzői.
A szériára nem jellemző eseménytelenség a futam második felében is folytatódott, ráadásul az utolsó körökben a biztonsági autónak is be kellett hajtania a pályára, miután Arvid Lindblad Premája forgott meg és maradt a pálya szélén. Így aztán a rajt után kialakult sorrend döntött – Tsolov harmadik futamgyőzelmét aratta az idényben, Van Hoepen pedig kiegészítette az ART-s dupla győzelmet. Az újonc León a dobogó legalsó fokára állhatott fel, Fornaroli pedig fontos pontokat szerzett a bajnoki küzdelemben.
Frissítés: Van Hoepent a futam után diszkvalifikálták, mivel az autója nem érte el a minimum súlyhatárt, így a második helyet León örökölte meg, Fornaroli pedig újabb dobogós eredményt szerzett.
Eredmény:
| Hely | Pilóta | Csapat |
| 1 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix |
| 2 | L.Van Hoepen | ART Grand Prix |
| 3 | Noel León | Van Amersfoort Racing |
| 4 | L.Fornaroli | Trident |
| 5 | C.Mansell | ART Grand Prix |
| 6 | Santiago Ramos | Trident |
| 7 | Callum Voisin | Rodin Motorsport |
| 8 | Nikita Bedrin | PHM AIX Racing |
| 9 | Oliver Goethe | Campos Racing |
| 10 | Dino Beganovic | Prema Racing |
| 11 | Mari Boya | Campos Racing |
| 12 | Gabriele Mině | Prema Racing |
| 13 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight |
| 14 | M.K.Stenshorne | Hitech Pulse-Eight |
| 15 | T.Inthraphuvasak | PHM AIX Racing |
| 16 | Max Esterson | Jenzer Motorsport |
| 17 | Alex Dunne | MP Motorsport |
| 18 | Cian Shields | Hitech Pulse-Eight |
| 19 | Kacper Sztuka | MP Motorsport |
| 20 | S.Montoya | Campos Racing |
| 21 | Tim Tramnitz | MP Motorsport |
| 22 | Piotr Wiśnicki | Rodin Motorsport |
| 23 | Josh Dufek | PHM AIX Racing |
| 24 | Sophia Flörsch | Van Amersfoort Racing |
| 25 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing |
| 26 | Sami Meguetounif | Trident |
| 27 | Joseph Loake | Rodin Motorsport |
| Matías Zagazeta | Jenzer Motorsport | |
| Arvid Lindblad | Prema Racing | |
| Charlie Wurz | Jenzer Motorsport |