Az F3 sprintfutamával kezdődött meg a hungaroringi versenyek sorozata szombat reggel. A fordított rajtrács pole-pozíciójából a Ferrari-akadémista Dino Beganovic indulhatott, akit az AIX párosa, Nikita Bedrin és thai nemzetiségű Tasanapol Inthraphuvasak követtek.
Beganovic jól kapta el a rajtot, Bedrin viszont ott tudott maradni a nyomában, a kettes kanyarban pedig szépen el is ment a svéd mellett és átvette a vezetést. Egy körrel később a Red Bull juniorja, Tim Tramnitz ismételte meg az orosz manőverét, átvéve ezzel az ötödik helyet. A bajnoki címre esélyes Luke Browning – aki a tegnapi időmérőn piros zászlót okozott az utolsó percben – négy kör alatt öt pozíciót javítva már a tizedik volt.
Bedrin tartani tudta első helyét a futam feléhez érkezve, leszakítani viszont nem sikerült riválisait, a Prema folyamatosan néhány tizedmásodperccel autózott mögötte. A tizedik körben el is határozta magát Beganovic az előzésre, viszont próbálkozása közben ráment a kerékvetőre, megingott alatta az autó, ezáltal pedig visszaesett a harmadik helyre Inthraphuvasak mögé. A futam második felében végig szorosan együtt maradt a mezőny eleje, előzésekre viszont nem akadt lehetőség.
Bedrin így karrierje első F3-as futamgyőzelmét szerezte meg, Inthraphuvasak második helyével pedig dupla dobogót aratott az AIX racing, amely eddig mindössze nyolc ponttal állt az istállók tabellájának legvégén. Ezzel immár tíz különböző csapat állhatott fel az F3-as dobogóra az idei szezonban. Dino Beganovic a harmadik pozícióba hozta be a Premát a pole-ból, míg a Williams-támogatott Luke Browning remek felzárkózást bemutatva nyolcadik lett a 15. rajtkockából indulva.
The points-scorers #F3 #HungarianGP pic.twitter.com/RhDviQmi97
— Formula 3 (@Formula3) July 20, 2024