DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

F3, F2: Piros zászlós időmérők Monacóban

Több piros zászló is színesítette a Formula-3 és a Formula-2 időmérőit Monacóban, az utóbbiak kvalifikációján pedig majdnem egy hatalmas baleset is bekövetkezett.

Imola után Monacóba is az F1-es mezőnnyel tart a Formula-3 és Formula-2. A fiatalok szokás szerint már pénteken kigurultak Monte-Carlo utcáira a juniorkategóriák időmérőire, a kvalifikáció formátuma viszont rendhagyó ezen a hétvégén. Az F2 és az F3 mezőnyét is két csoportba osztották és a pilóták két részletben küzdöttek meg a pole-pozícióért. Mindkét kategóriában az A-csoportot a páros rajtszámúak, a B-csoportot a páratlan rajtszámúak alkották.

Formula-3: A piros zászló akadályozta meg a teljes premás első sort

A csütörtöki szabadedzés során vizes körülmények nehezítették az F3-asok dolgát, így a kvalifikáció első körei a pályával való ismerkedésről szóltak. Teltek a percek, a köridők pedig folyamatosan javultak. A bajnoki tabella első két helyezettje, a tridentes Leonardo Fornaroli és a hiteches Luke Browning váltották egymást körről körre az A-csoport élén, az utolsó percekben Gabriele Mini is beszállt a csatába a Premával. Végül utóbbi végzett az A-csoport első helyén a többiek hibái után, az olasz így bebiztosította első soros rajtját vasárnap.

A B-csoport tagjai röviddel a kezdésük után rögtön mehettek is vissza a bokszba, mivel piros zászlóval megszakították a kvalifikációt: az újonc James Hedley tette falba az autóját és veszítette el az első szárnyát, de rövidesen tudta folytatni az időmérőt. Az újraindítás után itt is a Prema tűnt az egyik leggyorsabbnak, Arvid Lindblad és Dino Beganovic elé csak az ART-s Christian Mansell fért be. Végül nem is változott ez a sorrend, mivel egy perccel a leintés előtt újra jött a piros zászló, ezúttal Charlie Wurz hibázott. Beganovicot néhány másodperc választotta el a csoport első helyétől, így viszont Mansell maradt az élen.

Az időeredményeket összevetve így Mini indulhat majd a pole-pozícióból vasárnap, őt Mansell, Browning és Lindblad követik majd.

 

Formula-2: Hatalmas balesetet úsztak meg az alagútban

Az F2 időmérője csendesen indult, az A-csoport versenyzői próbálgatták a pálya határait. A legemlékezetesebb pillanat Isack Hadjarhoz és Ritomo Miyatához kapcsolódott: a japán versenyző rendkívül lassan haladt az alagút belső, ideális ívén, a páros pedig csak a mögötte gyors körön lévő francia hihetetlen reflexeinek köszönhette, hogy elkerültek egy óriási balesetet. Az utolsó percekben végül Richard Verschoor zárt az élen a Tridenttel, mögötte a nagyot mentő Hadjar és a Williams-junior Franco Colapinto végzett.

Az F2 B-csoportja sem tudta elkerülni a piros zászlót, Rafael Villagomez hibája okozta a megszakítást. Az újraindítást követően itt is elkezdtek érkezni a versenyképes köridők és a lila szektorok. Verschoorhoz hasonlóan csapattársa, Roman Stanek is gyorsnak tűnt egykörön, az utolsó pillanatokban azonban az ART-s Victor Martins és a hiteches Paul Aron is átugrották.

A két csoportot összevetve így Verschooré a pole-pozíció, mellette Martins, mögötte pedig Hadjar és Aron sorakozhatnak majd fel vasárnap a főfutam előtt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: