Gabriel Bortoleto vághatott neki a pole-ból a Formula-2-esek főversenyének Imolában, a McLaren juniorprogramjába bekerült tavalyi F3-as bajnok azonban nem rugaszkodott el jól, így Oliver Bearman állt az élre, mögé pedig Isack Hadjar zárkózott fel másodiknak.
Ők ketten el is léptek, a fordulatot pedig a kerékcserék hozták el: a pénteken F1-es szabadedzésen is szereplő Bearman ugyanis alig tudott elindulni a bokszutcában a szervizelése után, le is fulladt az autója, így a fiatal brit gyakorlatilag visszaesett szinte teljesen a mezőny végére.
A drámáknak azonban nem volt vége: a fordított taktikán lévő Amaury Cordeel és Pepe Marti egyaránt öt körrel a vége előtt állt ki, de mindkettejüknél rosszul rögzítették az egyik hátsó kereket – előbbinél a jobb, utóbbinál a bal –, amelyek leestek az autóról és elgurultak (Cordeelé el is találta a Martiéra rosszul felkerülő abroncsot), így a bokszban ragadtak.

A hajrában amúgy Hadjarra teljesen visszazárkózott Bortoleto, a brazil azonban nem tudta komolyan támadni a Red Bull-junior franciát, aki így megszerezte Melbourne után a második idei főfutamos sikerét. A dobogót a paraguayi Joshua Durksen tette teljessé, megelőzve a legjobb eredményét beállító Andrea Kimi Antonellit, valamint a sprintgyőztes Franco Colapintót. Paul Aron lett a hatodik, ezzel közelített a 11. helyen pont nélkül maradó összetettbeli éllovasra, Zane Maloney-ra.
Az F2-es főfutam végeredménye:
| 1. | Isack Hadjar | Campos Racing |
| 2. | Gabriel Bortoleto | Invicta Racing |
| 3. | Joshua Duerksen | PHM AIX Racing |
| 4. | Andrea Kimi Antonelli | Prema Racing |
| 5. | Franco Colapinto | MP Motorsport |
| 6. | Paul Aron | Hitech Pulse-Eight |
| 7. | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil |
| 8. | Juan Manuel Correa | DAMS Lucas Oil |
| 9. | Victor Martins | ART Grand Prix |
| 10. | Richard Verschoor | Trident |
| 11. | Zane Maloney | Rodin Motorsport |
| 12. | Dennis Hauger | MP Motorsport |
| 13. | Zak O'Sullivan | ART Grand Prix |
| 14. | Kush Maini | Invicta Racing |
| 15. | Ritomo Miyata | Rodin Motorsport |
| 16. | Rafael Villagómez | Van Amersfoort Racing |
| 17. | Enzo Fittipaldi | Van Amersfoort Racing |
| 18. | Roman Staněk | Trident |
| 19. | Oliver Bearman | Prema Racing |
| 20. | Taylor Barnard | PHM AIX Racing |
| Kiesett: | ||
| Amaury Cordeel | Hitech Pulse-Eight | |
| Pepe Martí | Campos Racing | |
Fordulatos főverseny az F3-ban
A vasárnapot egyébként a Formula-3-asok főfutama indította Imolában. A rajtot követően Leonardo Fornaroli tört az élre, de nem sokáig vezetett, mert a szép előzésekkel felzárkózó Oliver Goethe utolérte, és a riválisa pillanatnyi autóhibáját is kihasználva megelőzte őt.
A hajrára azonban Goethe tempója is elfogyott, így Sami Meguetounif levadászta őt, és ezzel a francia megszerezte első győzelmét az F3-ban. Fornaroli a visszacsúszása után harmadiknak tudott előretörni, és ezzel az olasz pilóta távozhat Imolából a bajnokság éllovasaként, három ponttal megelőzve az épp mögötte záró Luke Browningot, valamint héttel-héttel az ötödik-hatodik helyen célba érő Dino Beganovicot és Gabriele Minit.