DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Baleset és elguruló kerekek: őrült csillaghullás Zandvoortban

Szombaton egy nagy baleset és az eső miatt gyakorlatilag elmaradt az F2-es sprintverseny, a vasárnapi főfutamon viszont az összes bajnokaspiráns betlizett.

Egészen őrületes hétvégét produkált a Formula-2 Zandvoortban. A szombati fordított rajtrácsos futam esőben zajlott, és összesen nagyjából négy kört tudott teljesíteni a mezőny, ennek nagy részét biztonsági autó mögött. A körülmények miatt gördülőrajttal indult el a verseny, ám így is nagy baleset történt az első körben: Kush Maini és Jak Crawford találkozott az 5-ös kanyarban, majd előbbi camposos kollégáját, Ralph Boschungot is eltalálta, a két autó pedig egymáson kötött ki.

Emiatt előkerültek a piros zászlók, az eső viszont közben annyira ráerősített, hogy az újraindítást követően mindössze két kört tudott megtenni a mezőny safety car mögött, mielőtt újra félbeszakították a futamot – immár ráadásul véglegesen. Mindezek miatt végül nem is osztottak pontokat a sprintversenyen.

A vasárnap délelőtti főfutam azonban még ezt is felülmúlta drámában. A korábbi esőzések miatt helyenként még nedves foltokkal tarkított, de már jórészt száraz aszfalton startoltak el az F2-es pilóták, újfent repülőrajttal. De már az első kanyarokban jött a káosz: a harmadik helyen haladó bajnokaspriáns Frederik Vesti megforgott az 1-es kanyarban és a mezőny végére esett vissza – igaz, még így is jobban járt, mint a tabellán negyedik Jack Doohan, aki a célvonalig sem jutott el, ugyanis már az utolsó kanyarban eldobta az autót.

Ezzel az összetettben élen álló Theo Pourchaire kapott nagy esélyt, főleg úgy, hogy a tizedik helyről indulva, a káoszból kimaradva már a hatodik pozícióban haladt. A kerékcserénél aztán Isack Hadjart átugrotta – hogy aztán pár kanyarral később hatalmasat hibázzon és a falba rakja az autóját a francia! Vesti azonban nem tudta ezt kihasználni, ugyanis eközben a Prema szerelői rosszul rögzítették a dán hátsó kerekeit, így egy ponton egyszerre hagyta el őket a pilóta, aki így immár szintén végleg búcsúzott a küzdelmektől.

 

Ha pedig mindez nem lett volna elég, az újabb biztonsági autós fázist követő újraindításnál Oliver Bearman és Victor Martins akaszkodott össze: előbb a brit előzte a franciát, aki a döntött 3-as kanyarban belső íven vetődött vissza riválisa mellé, aminek a kijáraton koccanás és Bearman falazása lett az eredménye. Utóbbi a bokszba vonulva ki is állt, míg Martins-t tíz másodperces büntetéssel sújtották: ezzel hiába futott be ötödikként, csupán kilencedikként értékelték. Így is ő volt az egyetlen a tabella első hat helyezettje közül, aki legalább ponttal távozott Hollandiából, a harmadik Ayumu Iwasa ugyanis top 10-en kívül zárt.

A győzelmet egyébként Clement Novalak húzta be, karrierje során először – úgy, hogy eddig két pontot szerzett összesen 2023-ban –, a dobogóra pedig Zane Maloney és a pole-pozíciós Crawford állhatott még fel. Folytatás néhány nap múlva Monzában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: