DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Piros zászlós végjáték, Martins az F3 bajnoka

Balesettel és megszakítással ért véget a Formula-3 monzai idényzárója, amelyen percekig nem lehetett tudni, ki is lett a bajnok: végül Victor Martins egy időbüntetéssel együtt is feljutott a csúcsra.

A Formula-3-asok szezonzáró főversenyével indult a vasárnapi program Monzában. Matematikailag még hatan voltak versenyben a bajnoki címért a mindent eldöntő utolsó futam előtt: Victor Martins, Isack Hadjar, Oliver Bearman, Zane Maloney, Roman Stanek és Arthur Leclerc. Az éllovas Martins viszonylag könnyű helyzetből várhatta a rajtot, hiszen negyediknek kvalifikált, és bár előtte és mögötte is két-két kihívója állt a rajtrácson, a fő üldöző, Hadjar az időmérős balesete után csak a 16. pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását.

A start után még jobban állt Martins szénája: miközben az élen Maloney lerajtolta a pole-pozíciós Alexander Smoljart, a francia éllovas feljött a harmadik helyre, megelőzve Staneket. Hátrébb viszont történt egy páros baleset, Rafael Villagomez és David Vidales akadt össze és ragadt a sóderágyban, így egyből érkezett a pályára a biztonsági autó.

martins-f3-monza-dppi



Az újraindítás pedig végképp Martins számára jött ki a legjobban: Smoljar visszatámadta Maloney-t, de nem sikerült tökéletesen az akció, a célegyenes végén elfékezte magát, ezt pedig kihasználta a francia és mindkettejüket átugorva az élre állt! Persze ezzel még nem dőlhetett hátra Martins: Maloney néhány kör alatt áthámozta magát Smoljaron, majd pedig egy körrel később Martins-t is elkapta, így már a barbadosi vezetett. Mögöttük is nagy csata folyt a többi esélyes között, Leclerc egy agresszív megmozdulása után azonban ő és Stanek is hátraesett, míg Smoljar sérült futómű miatt csúszott vissza – ezt pedig épp a monacói premás csapattársa, Bearman használta ki, hiszen feljött a harmadik pozícióba.

A táv felénél aztán Bearman megelőzte Martins-t, majd elkezdte támadni Maloney-t is az első helyért. Egy ízben majdnem sikerült is kívülről elmennie mellette, de összeértek és a britnek át kellett vágnia a sikánt, így maradt az eredeti sorrend közöttük, mivel Bearman visszaengedte ellenfelét.

Hat körrel a vége előtt aztán ismét jött a safety car: Kush Maini rontott a Lesmo 2-es kijáratánál, a keresztbe forgó autót pedig eltalálta Brad Benavides. A mentéshez pedig nem volt végül elég a biztonsági autó, piros zászlóval félbeszakították a futamot.

Jó tíz perc után aztán jött a bejelentés, hogy már nem indítják újra a versenyt. Viszont eközben Martins részére pedig kiosztottak egy öt másodperces büntetést pályaelhagyás miatt (korábban cikázásért már az utolsó figyelmeztetésnél járt) – viszont emiatt percekig nem lehetett tudni, hogy ki is nyerte a bajnoki címet! Végül megerősítették: az Alpine-junior az egy ideig pódiumot érő pozíciót birtokló William Alatalo hasonló büntetésével a negyedik helyre csúszott hátra, így hiába lett Maloney a győztes (sorozatban egyébként a harmadik hétvégén húzta be a főfutamot) Bearman és Jak Crawford, Victor Martins lett a Formula-3 2022-es bajnoka! Maloney feljött a második, Bearman pedig a harmadik helyre összetettben, Hadjar a kilencedik helye révén ellenben visszacsúszott a tabellán. A mezőny magyar versenyzője, Tóth László a 20. helyen futott be az év utolsó versenyén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: