DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

Hollandiában versenyez a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Holland Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának utolsó előtti, nyolcadik fordulóját a néhány éve felújított, döntött kanyarjairól is híres Zandvoortban, ahol rajthoz áll a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László is.

 

A csapatok és a versenyzők az elmúlt hétvégén rendezett belgiumi hétvége után nem utaztak haza, egynapos pihenő után útra keltek Spa-Francorchamps-ból és kedden már megérkeztek a tengerparti holland pályára.

SPA_GP_KN-4426_resize



Az időjárási előrejelzések szerint felhős, hűvös idő várható a hétvégén Zandvoortban, és bármikor, de a legnagyobb eséllyel szombaton alakulhatnak ki zivatarok, ezek a körülmények pedig megnehezíthetik a versenyzők dolgát. A holland pálya egyébként sem tartozik a legkönnyebbek közé, a tenger felől fújó szél ugyanis általában nagyobb mennyiségű homokot hord fel az aszfaltra, ami befolyásolja a versenyautók tapadását.

Zandvoort után egy héttel máris lezárul majd a Formula 3 idei szezonja, az utolsó állomás Monza lesz a következő hétvégén.

A Formula 3-as bajnokság lebonyolítása a tavalyihoz képest változott, elsősorban abban a tekintetben, hogy már nem három, hanem csak két versenyt rendeznek egy hétvégén. Erre azért került sor, mert az idén a Formula 1, a Formula 2 és a Formula 3 is azonos helyszíneken és időpontokban versenyez, igaz, az F3-asok a 23-ból csak 9 helyszínen csatlakoznak a másik két kategória mezőnyéhez.

Az F3-as versenyhétvégék programja az idén is a pénteki szabadedzéssel, valamint az utána következő 30 perces időmérő edzéssel kezdődik. Szombatonként a sprintfutamra kerül sor, amely 40 perces, s amelynek a rajtsorrendje úgy alakul ki, hogy a pénteki időmérő első 12 helyezettje fordított sorrendben állhat fel a rajtrácsra. A vasárnapi főfutam 45 perces, a rajtrácsra a pénteki időmérőn kialakult sorrend szerint állnak fel a versenyzők.

A hollandiai hétvége pénteki napján 8.55 órakor kezdődik a Formula 3 szabadedzése, 14 órakor pedig az időmérő. A szombati sprintfutamot 10.25 órakor tartják, a vasárnapi verseny pedig 8.45-kor rajtol el. Az időmérőt és a futamokat az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: