DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Hazai pályán versenyez a Formula 3-as mezőnyben Tóth László

A hétvégén sorra kerülő 37. Formula 1-es Magyar Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának hatodik fordulóját a mogyoródi Hungaroringen, ahol így hazai környezetben áll rajthoz a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László.

A 21 éves versenyző a cseh Charouz Racing Systems színeiben kezdte meg második F3-as idényét. Az idei szezon elsősorban a technikai problémákról szólt eddig a számára, versenyautójába már a harmadik motort szerelték be, volt kormánymű-problémája is, illetve a csapatnak még mindig problémát okoz a megfelelő gumikezelés, valamint az autó optimális tapadásának beállítása.

RBR_GP_KN-0420_resize



A hazai pálya és a magyar szurkolók jelenléte is plusz motivációt ad Tóth Lászlónak, aki az idénybeli nehézségek ellenére szeretne jól teljesíteni a Hungaroringen.

„Természetesen nagyszerű lenne, ha végre sikerülne egy problémamentes időmérőt futni, mert ha kedvezőbb a rajthely, akkor sokkal több és jobb lehetőségünk van a futamokon is. Remélem, hogy össze tudunk rakni egy jó hétvégét Mogyoródon” – mondta Tóth.

A Formula 3-as bajnokság lebonyolítása a tavalyihoz képest változott, elsősorban abban a tekintetben, hogy már nem három, hanem csak két versenyt rendeznek egy hétvégén. Erre azért került sor, mert az idén a Formula 1, a Formula 2 és a Formula 3 is azonos helyszíneken és időpontokban versenyez, igaz, az F3-asok a 23-ból csak 9 helyszínen csatlakoznak a másik két kategória mezőnyéhez.

BAH_GP_DL-6543_resize

Az F3-as versenyhétvégék programja az idén is a pénteki szabadedzéssel, valamint az utána következő 30 perces időmérő edzéssel kezdődik. Szombatonként a sprintfutamra kerül sor, amely 40 perces, s amelynek a rajtsorrendje úgy alakul ki, hogy a pénteki időmérő első 12 helyezettje fordított sorrendben állhat fel a rajtrácsra. A vasárnapi főfutam 45 perces, a rajtrácsra a pénteki időmérőn kialakult sorrend szerint állnak fel a versenyzők.

A magyarországi hétvége pénteki napján 9.30 órakor kezdődik a Formula 3 szabadedzése, 15.30 órakor pedig az időmérő. A szombati sprintfutamot 11 órakor tartják, a vasárnapi verseny pedig 10.05-kor rajtol el. Az időmérőt és a futamokat az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: