DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Silverstone-ban versenyez a Formula-3-as mezőnyben Tóth László

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Brit Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulóját a nagy hagyományokkal rendelkező Silverstone-i versenypályán, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.

A 21 éves magyar versenyző a cseh Charouz Racing Systems színeiben kezdte meg második F3-as idényét, és a szezonnyitó bahreini, valamint az utána következő imolai versenyhétvégén a kevésbé jól sikerült időmérő edzések után a futamokon több pozíciót is tudott javítani. A harmadik, barcelonai forduló előtt motort cseréltek Tóth versenyautójában, de a pénteki napon műszaki gondok, a szombati első futamon pedig egy ütközés hátráltatta a magyar pilótát. Vasárnap aztán a középmezőnnyel azonos tempót tudott diktálni Tóth László, aki végül a rajtpozíciójához képest hat hellyel előrébb ért célba.

BAH_GP_DL-6629-2_resize



A Formula-3-as mezőny több mint egy hónapos szünet után tér vissza most a versenyzéshez, s egymás utáni két hétvégén rögtön két fordulót is letud, a brit viadal után ugyanis rögtön következik Ausztria, július végén pedig a Hungaroring.

„Nagy kihívás lesz számomra Silverstone, mert korábban még soha nem versenyeztem ezen a pályán, most pedig a pénteki egyetlen szabadedzésen kell a lehető legtöbbet megtanulnom róla. Készen állok és reménykedem egy jó hétvégében” – mondta Tóth.

A Formula 3-as bajnokság lebonyolítása a tavalyihoz képest változott, elsősorban abban a tekintetben, hogy már nem három, hanem csak két versenyt rendeznek egy hétvégén a népes mezőnynek. Erre azért került sor, mert az idén a Formula 1, a Formula 2 és a Formula 3 is azonos helyszíneken és időpontokban versenyez, igaz, az F3-asok a 23-ból csak 9 helyszínen csatlakoznak a másik két kategória mezőnyéhez.

BAR_GP_DL-6775_resize

Az F3-as versenyhétvégék programja az idén is a pénteki 45 perces szabadedzéssel, valamint az utána következő 30 perces időmérő edzéssel kezdődik. Szombatonként az úgynevezett sprintfutamra kerül sor, amely 40 perces, s amelynek a rajtsorrendje úgy alakul ki, hogy a pénteki időmérő első 12 helyezettje fordított sorrendben állhat fel a rajtrácsra. A vasárnapi, úgynevezett főfutam 45 perces, a rajtrácsra a pénteki időmérőn kialakult sorrend szerint állnak fel a versenyzők.

A silverstone-i hétvége pénteki napján – magyar idő szerint – 10.35 órakor kezdődik a Formula 3 szabadedzése, 16 órakor pedig az időmérő. A szombati futamot 10.55-kor tartják, a vasárnapi verseny pedig 9.35-kor rajtol el. A futamokat az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: