DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Bokszutcai káosz, Pourchaire győzelme az F2-ben

Nagyon lassú kiállás vette el Jüri Vips győzelmét Bahreinben – az észt így is harmadik helyet mentett. Parádézó japán, két safety car és bokszutcát eltorlaszoló autó jellemezte a vasárnapi menetet.

A harmadik helyről startoló Jüri Vips élre állt a rajtnál, az ötödik helyről induló Ralph Boschung pedig a második pozícióba sorolt be a bahreini főfutam kezdetén. A pole-pozíciós Jack Doohan harmadik helyen haladt, de a korai biztonsági autót követően – a Mercedes-védenc Frederik Vesti megforgása után – visszavette a második helyezést.



Ekkor Vips és Doohan állt az első két pozícióban, de mindkettőjüket balszerencse érte utol: a Hitech észtje egy elrontott kerékcsere miatt állt nagyon sokáig a bokszban, a Virtuosi ausztrálja pedig saját kiállásáról visszatérve törte el első szárnyát, Theo Pourchaire-rel összeérve.

A lapokat újabb biztonsági autós fázis szakította meg: hat körrel a 32 körös táv vége előtt Richard Verschoor csúszott ki, miután Enzo Fittipaldi meglökte. Kaotikus jelenetek következtek a bokszutcában: egyszerre két friss gumikért beérkező autó, Dennis Hauger és Calan Williams is elveszítette egy kerekét, ráadásul a Trident eltorlaszolta a bokszutcát.

A versenyt egyetlen körre indították újra, de a győzelemért várható összecsapás elmaradt. A több mint egyórásra nyúlt versenyen Pourchaire – akinek a szerencse kezére játszott, két ellenféltől szabadult meg – harmadik F2-es győzelmét szerezte. Liam Lawson végzett a második pozícióban, Vips előtt, aki egészen a harmadik helyig zárkózott fel, demonstrálva, mekkora formában volt ezen a napon.

A futam talán legnagyobb sztárja azonban Ayumu Iwasa volt: az utolsó, 22. rajtkockából maradó japán érthetetlen módon 18 körön keresztül életben tartotta lágy abroncsait, miközben a többiek a kemény keveréket jóval hamarabb lecserélték. A kerékcsere után futamot is vezető Red Bull-protezsált a 10. helyre visszatérve is újabb előzéseket mutatott be, a hetedik helyen haladt, de az utolsó körös újraindítás során elbukta a pontszerzést.

A bahreini főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Théo Pourchaire ART Grand Prix  
2 Liam Lawson Carlin 0.9
3 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1.7
4 Ralph Boschung Campos Racing 3.8
5 Marcus Armstrong Hitech Grand Prix 4.6
6 Felipe Drugovich MP Motorsport 5.7
7 Logan Sargeant Carlin 6.5
8 Roy Nissany DAMS 7.2
9 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 8.0
10 Jack Doohan Virtuosi Racing 8.8
11 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 10.0
12 Marino Sato Virtuosi Racing 11.3
13 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 12.7
14 Jehan Daruvala Prema Racing 14.3
15 Cem Bölükbaşi Charouz Racing System 15.9
16 Ayumu Iwasa DAMS 31.1
17 Olli Caldwell Campos Racing 1 kör
  Calan Williams Trident kiesett
  Dennis Hauger Prema Racing kiesett
  R.Verschoor Trident kiesett
  Clément Novalak MP Motorsport kiesett
  Frederik Vesti ART Grand Prix kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: