DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F2/F3

Belgiumban folytatja Tóth László

Hétvégén rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság következő, idei ötödik fordulóját a Formula-1-es Belga Nagydíj betétprogramjaként a legendás Spa-Francorchamps versenypályán, ahol a 30 fős F3-as mezőny magyar tagja, Tóth László is rajthoz áll majd.

A 21 éves versenyző a magyarországi forduló óta eltelt nyári szünetben egy rövid pihenő után csapatának, a Campos Racingnek a spanyolországi központjában készült a belgiumi fordulóra, szerdán pedig már a helyszínre utazott.

BUD_F3_DL-5718_resize



Tóth a mostani szezonban eggyel kevesebb versenyhétvégén tudott részt venni, mint riválisai, a franciaországi második fordulót ugyanis koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia, a betegség után pedig újra fel kellett építenie magát fizikálisan és mentálisan is. A Hungaroringen felemás hétvégét zárt a magyar versenyző, a második futam ugyanakkor kifejezetten jól sikerült a számára, és bár a pontszerzés nem jött össze, a verseny nagy részében az élmezőnyben száguldókkal azonos köridőket tudott teljesíteni.

Tóth az elmúlt hetekben a fizikális és a mentális felkészülés mellett a Campos Racing gyári szimulátorában is sok időt töltött, de a belga versenypálya egyébként is a kedvencei közé tartozik, tavaly a Formula Renault sorozatban az idény egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, kilenc helyet javított rajtpozícióján és nyolcadikként ért célba a felszáradó pályán. Az időjárás az előrejelzések szerint ezúttal sem lesz kegyes a versenyzőkhöz, túlnyomó részt eső várható Spa-Francorchamps környékén a hétvégén.

„Örülök, hogy a hosszabb szünet után újra autóba ülhetünk és versenyezhetünk. Belgium az egyik kedvenc helyszínem, izgalmas és jó futamokra számítok. Az elmúlt hetekben sokat készültünk a gyárban, remélem, hogy az elvégzett munkának meglesz a gyümölcse” – mondta Tóth László.

Az F3 belga fordulójának programja pénteken 10.05 órakor kezdődik a szabadedzéssel, 13.55-kor pedig már az időmérő következik. Az első futamra szombaton 10.05-kor, a másodikra ugyanazon a napon 17.55-kor, a harmadikra pedig vasárnap 10.40-kor kerül sor.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: