DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

F2: Lundgaard nyert, Schumacher az élen

A dán Christian Lundgaard lelépte a mezőnyt vasárnap délután a Formula-2 mezőnyében, a szombati első két helyezett egymással ütközött, Mick Schumacher pedig növelte előnyét a pontversenyben.

A főversenyt Nikita Mazepin nyerte a Formula-2-ben Mugellóban, vasárnap pedig szokás szerint a sprintfutamot rendezték - ennek már Mick Schumacher vághatott neki éllovasként, már ami a bajnoki pontversenyt illeti. Ezen a tabellán a negyedik helyen állva produkált elképesztő rajtot a vasárnapi versenyen Christian Lundgaard, aki rögtön az élre állt és állva hagyta a mezőnyt - a dán pilóta egészen hihetetlen tempót futott és gyakorlatilag leiskolázta a komplett mezőnyt.

Lundgaard innentől végig vezetett, ami pedig mögötte történt, az kicsit sem zavarta - még akkor sem, amikor a szombati első két helyezett, Ghiotto és Mazepin összeütközött. Ghiotto már előtte is kalandban volt (szárnyat tört Markelovval szemben), ez az eset pedig végül virtuális biztonsági autós fázist hozott magával. A hátralévő időben Juri Vips folytatta remeklését és pazar futama végén élete első F2-es dobogójának örülhetett - a második helyért végül nem tudta megelőzni Louis Deletrazt, de a harmadikat így sem vehette el tőle senki.

lundgaard



A csendesebb futamot teljesítő Mick Schumacher behozta autóját negyediknek, ezzel kiváló hétvégét zárt és a főfutamon nyújtott teljesítménye után most növelni tudta előnyét a bajnokság élén - a 20. helyről rajtoló Zhou ötödikként zárt, Callum Ilott ezúttal hatodik lett, Svarcman kilencedik, a magyar kötődésű Roy Nissany pedig tizedikként zárt.

A sprintfutam végeredménye:

1 Christian Lundgaard ART Grand Prix

2 Louis Deletraz Charouz Racing System 14.300

3 Jüri Vips DAMS 14.800

4 Mick Schumacher Prema Powerteam 18.000

5 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 18.300

6 Callum Ilott UNI-Virtuosi 24.400

7 Jehan Daruvala Carlin 26.200

8 Marino Sato Trident 26.300

9 Robert Shwartzman Prema Powerteam 31.400

10 Roy Nissany Trident 32.900

11 Marcus Armstrong ART Grand Prix 34.900

12 Pedro Piquet Charouz Racing System 35.000

13 Jack Aitken Campos Racing 35.200

14 Nobuharu Matsushita MP Motorsport 36.900

15 Felipe Drugovich MP Motorsport 39.000

16 Guilherme Samaia Campos Racing 48.400

17 Dan Ticktum DAMS 48.400

18 Nikita Mazepin HitechGP 50.700

19 Yuki Tsunoda Carlin 1'09.600

20 Artem Markelov HWA AG 1'21.800

Luca Ghiotto HitechGP 9 laps

Giuliano Alesi HWA AG 9 laps

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: