Steward
Balogh Tamás
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 2. csütörtök
F2/F3

Schumacher: Idén a legjobbak ellen akarok harcolni

Mick Schumacher ugyan egy kissé csalódott, hogy nem tudott már idén fellépni az autósport királykategóriájába, ugyanakkor derűlátó és örül, hogy még több tapasztalatot gyűjthet az F2-ben.

A Schumacher vezetéknév óriási érzelmeket vált ki a motorsportért rajongók körében, ugyanakkor ezzel a névvel együtt jár a felelősség és az elvárások is, így nem lehet fenékig tejfel Mick Schumacher élete sem, aki a hétszeres Formula-1-es világbajnok apja nyomdokaiba kíván lépni.

Mick Schumacher annyit már elmondhat magáról, hogy édesapja korábbi sikereinek legfőbb helyszínén, a Ferrarinál került be a juniorprogramba, miután 2018-ban megnyerte az F3 Európa-bajnoki címét.



Azonban első Formula-2-es szezonjában nem sikerült áttörést elérnie, mindössze a hungaroringi sprintversenyt tudta megnyerni, az összetettet pedig csak a 12. helyen zárta 2019-ben, így esélytelen volt egy F1-es ülésre már a következő szezonra a mindössze 20 esztendős pilóta.

Ő azonban sokkal inkább úgy éli meg ezt, mint egy újabb esélyt a bizonyításra és további lehetőséget a tapasztalatszerzésre: „Az a célom, hogy idén a legjobbakkal csatázhassak a bajnoki címért, ha nem egyenesen az, hogy én legyek az üldözött” – mondta Mick Schumacher a Speed Weeknek.

„Természetesen jó lett volna, ha már most a Formula-1-ben versenyezhetnék, de még akár pozitívan is elsülhet az a tény, hogy kaptam egy extra évet az utánpótlássorozatban, amit újabb tapasztalatok megszerzésére használhatok fel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?