DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

Előzés és nagy felzárkózás az F2 sprintfutamán

Luca Ghiotto nem tudta győzelemre váltani parádés rajtját a Hungaroringen, így a pontverseny harmadik helyezettje örülhetett - a listavezető a mezőny végéről zárkózott fel.

A pole-ból induló Artyom Markelov, és a mellőle startoló Sergio Sette Camara egyaránt lassan rugaszkodott el a rajtrácsról, így a Luca Ghiotto-Alexander Albon duó át tudta ugrani őket – a száguldás azonban nem tartott sokáig, hiszen Ralph Boschung, Alessio Lorandi és Roy Nissany összeütközött a hármas kanyarban, így virtuális biztonsági autó lépett életbe.

A restartot követően Ghiotto három másodperces előnyt autózott ki magának, Albon a futam végén azonban folyamatosan faragott a hátrányából, a 25. kör egyes kanyarjában pedig körbe is tudta autózni a Campos-pilótát. A brit-thai versenyző nagyon hamar ellépett az olasztól, a célban 9,4 másodperccel előzte meg őt, karrierje harmadik F2-es diadalát aratva.



Mögöttük az a Sergio Sette Camara végzett, aki az újraindulásnál túlélte az Antonio Fuocóval történt koccanást, sőt, meg is előzte Markelovot a harmadik helyért. A negyedik hely Lando Norrisé lett, miután a kettes kanyar külső ívén, zseniálisan fogott pozíciókat Markelov és a szombati győztes Nyck de Vries kárára.

A mezőny legnagyobb felzárkózója-cím a listavezető George Russellt illette a sprintverseny végén, a brit ugyanis a szombati technikai hiba miatt utolsó helyről vághatott neki a küzdelemnek, és a nyolcadik pozícióban sikerült célba érnie.

A sprintfutam végeredménye:

1  Alexander Albon   DAMS 28 -
2  Luca Ghiotto   Campos Racing 28 43347
3  Sergio Sette Camara   Carlin 28 43407
4  Lando Norris   Carlin 28 43264
5  Roberto Merhi   MP Motorsport 28 43159
6  Nirei Fukuzumi   Arden International 28 12420
7  Nyck de Vries   Prema Powerteam 28 12420
8  George Russell   ART Grand Prix 28 13271
9  Louis Deletraz   Charouz Racing System 28 13516
10  Jack Aitken   ART Grand Prix 28 14124
11  Sean Gelael   Prema Powerteam 28 14855
12  Tadasuke Makino   RUSSIAN TIME 28 15097
13  Artem Markelov   RUSSIAN TIME 28 19025
14  Arjun Maini   Trident 28 19054
15  Roy Nissany   Campos Racing 28 22160
16  Nicholas Latifi   DAMS 28 28126
17  Antonio Fuoco   Charouz Racing System 27 1 kör
   Maximilian Gunther   Arden International 17 11 kör
   Alessio Lorandi   Trident 0 28 kör
   Ralph Boschung   MP Motorsport 0 28 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: