DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F2/F3

F2: Fuoco nyert, a többiek hullottak a sprintversenyen

A mezőny fele nem látta meg a kockás zászlót a Formula-2 második monacói futamán, amely még annál is több esés-kelést szolgáltatott, mint a pénteki főverseny. A Ferrari neveltje viszont a rajttól a célig vezetett.

DeI0EL0WAAEkivx



A pénteki 8. helyezett, Antonio Fuoco startolt az első helyről a fordított rajtrács értelmében, magabiztos elrugaszkodása után pedig nem is kellett féltenie a pozícióját. Jóval zűrösebben alakult a helyzet mögötte: a 3. helyről Lando Norris átugrotta Jack Aitkent, aki aztán motorgondok miatt a kör végén fel is adta a küzdelmet. Ismét voltak rajtrácson ragadók: ezen a futamon sem úszta meg a balszerencsét Nyck de Vries, de még ő járt jobban, hiszen a mezőny után tudott eredni, még ha pont végül nem is ütötte a McLaren-tehetség markát. A szintén beragadó Tadasuke Makinót viszont hátulról eltalálta Luca Ghiotto.

Jöhetett is a virtuális biztonsági autó, és nem is utoljára a verseny során, hiszen történtek még incidensek szép számmal a 30 kör alatt. A falnak csapódva adta fel a versenyt a pénteki dobogós Sean Gelael, ezt a futamot sem vészelte át baleset nélkül a szörnyű hétvégét kifogó George Russell, a verseny legijesztőbb incidensét pedig Roy Nissany és Alexander Albon ütközése okozta, akik az alagút kijáratánál akadtak össze, miután az izraeli pilóta tempót veszített. Albon autója irányíthatatlanul száguldott előre a lassító mögött lévő falba, de mindketten szerencsésen megúszták az esetet.

A verseny végére Santino Ferrucci és Nirei Fukuzumi páros kicsúszása tett pontot a Rascasse-ban, akik egymástól függetlenül, néhány másodperc eltéréssel sodródtak ki igen furcsa módon – az amerikai elmondása szerint valamilyen csúszós folyadék maradhatott a pálya azon pontján.

Ekkor a biztonsági autó állt a mezőny élére, és az utolsó két körre már nem is kaptak zöld utat a pilóták. Fuoco így viszonylag könnyed győzelmet aratott, a másodikként végző Norris nyomásának csak az első körökben kellett ellenállnia. A harmadik helyre első F2-es dobogóját szerezve Louis Delatraz jött be, akinek viszont komoly védekezést kellett bemutatni a szinte mindenhol támadni próbáló Artyom Markelovval szemben – az orosz pénteki győzelmét követően kapaszkodott most fel a negyedik helyig, így a hétvége legeredményesebb pilótája lett.

A sprintverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Antonio Fuoco Charouz Racing System 30 48:44.373
2 Lando Norris Carlin 30 1.172
3 Louis Delétraz Charouz Racing System 30 2.069
4 Artem Markelov RUSSIAN TIME 30 4.091
5 Roberto Merhi MP Motorsport 30 6.099
6 Arjun Maini Trident 30 7.449
7 Maximilian Günther BWT Arden 30 7.955
8 Nicholas Latifi DAMS 30 12.242
9 Nyck de Vries Prema Theodore Racing 29 1 kör
10 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 29 1 kör
11 Nirei Fukuzumi BWT Arden 27 3 kör
12 Santino Ferrucci Trident 27 3 kör
- Roy Nissany Campos Vexatec Racing 25 -
- Alexander Albon DAMS 25 -
- Ralph Boschung MP Motorsport 20 -
- George Russell ART Grand Prix 18 -
- Sean Gelael  Prema Theodore Racing 3 -
- Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 2 -
- Jack Aitken ART Grand Prix 1 -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: