DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 21. hétfő

F1 hírek

Prost maga kért bocsánatot Verstappentől

Max Verstappen és Fernando Alonso idén igazán bele tudják magukat képzelni egymás helyzetébe. A Belga Nagydíjon a holland pilóta kényszerült kiállni motorhiba miatt a futamból.

részletek

Vettel elmondta, mi a leggyengébb pont

Nagyon jól sikerült konstrukció a Ferrari az idei szezonban, de egy nem is olyan apróság miatt a Mercedes még mindig nyerő autó, ennek megoldását szorgalmazza Sebastian Vettel a győzelemhez.

részletek

Tovább hajtja a Renault-t Hülkenberg

A német F1-es pilóta meglepődött azon, hogy az ő autója volt a negyedik leggyorsabb Belgiumban, de figyelmeztette csapatát: nem lehet pihenni, folyamatosan dolgozni kell.

részletek

Gyorsabb autót akar Hamilton

Hiába felezte meg a Belga Nagydíjat követően pontbeli hátrányát Sebastian Vettelhez képest, a brit szerint ez nem biztos, hogy elég lesz az elkövetkezendő futamokon.

részletek

Pattanásig feszült a Verstappen-helyzet

Nehezen emészti meg a holland F1-es pilóta és édesapja is, hogy ismét megállt a Red Bull - ha lenne érdemi opció, akár már most is véget érhetne a tavaly még mindenképpen rózsaszín köd?

részletek

A pokolból a mennybe Belgiumban

Az első szabadedzésen a fasorban sem volt, majd értékes pontszerző hellyel távozott Belgiumból remek vezetés után. A Force Indiák egyik ütközését is páholyból nézhette végig, mégis kimaradt minden balhéból. Tudjuk, ki ő?

részletek

Ferrari: Bizonyítottuk versenyképességünket

Az olasz istálló elégedetten távozhat Belgiumból: Spában bizonyították, hogy a nekik nem éppen fekvő pályákon is harcolni tudnak a győzelemért. Arrivabenének is reményt adhat a legutóbbi hétvége.

részletek

A Force India eltilthatja versenyzőit

Drasztikus, ám szükségszerű lépésre szánta el magát a csapat vezetősége: Ha Ocon és Perez még egyszer összeütközik, jön a kényszerpihenő.

részletek

A Mercedest meglepte a Ferrari

Nem volt egyértelmű vasárnap, ki nyeri a Belga Nagydíjat. Sebastian Vettel végig ott loholt Lewis Hamilton nyomában, amire nem sokan számítottak, még a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff sem.

részletek

Hamilton rossz motorfokozattal verte Vettelt

A brit elárulta, hogy a futam kritikus pillanatában – az újraindításnál – hogyan vált előnyére a kedvezőtlen motorbeállítás. Egy szándékos gázelvétellel is megtörte Vettel lendületét.

részletek

Ricciardo pajzán magyarázata Verstappenről

Hogyan lehet, hogy miközben Max Verstappen Red Bullja rendszeresen felmondja a szolgálatot a nagydíjakon, addig Daniel Ricciardo sorban gyűjti a dobogókat? Az ausztrál nem azt a választ adta, amire sokan számítottak…

részletek

Vettel remekül motiválja csapatát

A Belga Nagydíjon is látható volt, miben jobb még a Mercedes a Ferrarinál. Sebastian Vettel viszont, ahogy idén megszokhattuk, pozitív üzenetet sugároz az olasz istállónak és elismeri a fejlődést.

részletek