DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Két mondatban szakított egymással a Toro Rosso és a Renault

A Renault egy minimalista terjedelemben megfogalmazott sajtóközleményben tudatta a világgal, hogy a szezon végén megszakítja motorszállítói megállapodását a Toro Rossóval. Bejelentették a Honda faenzai érkezését is.

00117015_175



„A Renault Sport Racing megerősíti, hogy közös megegyezéssel megszünteti a partnerségét a Scuderia Toro Rossóval a 2017-es szezon végén. A Renault és a Toro Rosso a 2014-es, a 2015-ös és a 2017-es szezonban dolgozott együtt, amely időszak alatt 137 pontot halmoztak fel, a legjobb eredményüknek pedig a 4. hely számít, amit 2015-ben Max Verstappen kétszer is elért” - fogalmaz szűkszavúan a közlemény.

A szakítás már előre ismert fejlemény volt, és beleillik abba a bejelentéshullámba, amit a McLaren és a Honda különválása indított el. A csapatok ezzel motorgyártót cserélnek, így a 2018-tól a McLarent a Renault, a Toro Rossót pedig a Honda erőforrásai fogják meghajtani, így gondoskodva arról, hogy a japán gyártó három kínkeserves év után ne kerüljön ki a Formula-1 körforgásából. 

A Renault közleményével szinte egyidőben bejelentették a Honda érkezését is a Toro Rossónál, amit a csapatvezető Franz Tost az alábbi szavakkal kommentált:

„A csapatunkban mindenki nagyon várja már, hogy a Hondával dolgozhassunk együtt. Izgalmas idők várnak ránk, és reméljük, hogy mindkét fél rengeteget nyer majd azáltal, hogy közösen fejlődhetünk.”

Noha a Hondával való partnerség kockázatokkal jár a Toro Rosso számára, ám immár ők lesznek a japánok gyári csapata, így nem kell fizetniük az erőforrásokért, vagyis anyagi szempontból kedvezőbb idők köszöntenek az istállóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: