Kettős Ferrari-vezetéssel zárult a Formula-1-es Olasz Nagydíj első szabadedzése: Charles Leclerc zárt az élen Lewis Hamilton előtt. A Mercedesek a harmadik és ötödik helyeken, közük Liam Lawsonnal, míg Lando Norris és a McLaren hatodik hellyel nyitott a Colton Herta leállása miatt piros zászlóval megszakított tréningen.
Négy beugróval vette kezdetét a monzai hétvége, hiszen több csapat is most lőtte el az egyik kötelező újoncszerepeltetés egyikét: a Red Bullnál Ayumu Iwasa, az Alpine-nál Paul Aron, a Williamsnél Luke Browning, a Cadillacnél Colton Herta kapott lehetőséget. De nem mindenki teljesíthette az egész FP1-et: Herta alatt a tréning első felében megállt az autó, piros zászlós megszakítást kiváltva ezzel.

Ami az élbolyt illeti: elsősorban a friss motorfejlesztést bevető Ferrari diktálta a tempót az egyébként főleg az első sikánnál sok hibát hozó pénteken kora délutáni edzésem, Charles Leclerc és Lewis Hamilton végül 1-2-ben zárták az egyórás gyakorlást – ráadásul úgy, hogy a legjobb körüket nem a lágy, hanem a közepes gumikon futották.
A vörösöket George Russell követte a Mercedesben, csapattársa, a vb-éllovas Kimi Antonelli elé viszont befért még az ismét Red Bullban ülő Liam Lawson is. Az átfordulós hátsó szárnyat bevető McLaren Lando Norris hatodik helye révén tűnt fel először, míg Oscar Piastri 11. lett.
Rajtuk kívül a top 10-be befért még Arvid Lindblad, Gabriel Bortoleto, Franco Colapinto és Paul Aron, azaz a középmezőnyt egyelőre ismét a Racing Bulls, az Audi és az Alpine vezeti – az észt pedig értelemszerűen a legjobb beugró lett. A sor végén nagyjából Haas, Williams, Aston Martin, Cadillac sorrend rajzolódott ki – viszont említésre érdemes, hogy a Williamsnél Browning megelőzte Carlos Sainzot.
Az 1. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Charles Leclerc | Ferrari | 1'23.008 | |
| 2. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1'23.181 | 0.173 |
| 3. | George Russell | Mercedes | 1'23.312 | 0.304 |
| 4. | Liam Lawson | Red Bull/Red Bull Ford | 1'23.433 | 0.425 |
| 5. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1'23.644 | 0.636 |
| 6. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1'23.719 | 0.711 |
| 7. | Arvid Lindblad | Racing Bulls/Red Bull Ford | 1'23.802 | 0.794 |
| 8. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1'24.006 | 0.998 |
| 9. | Franco Colapinto | Alpine/Mercedes | 1'24.028 | 1.020 |
| 10. | Paul Aron | Alpine/Mercedes | 1'24.177 | 1.169 |
| 11. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 1'24.184 | 1.176 |
| 12. | Yuki Tsunoda | Racing Bulls/Red Bull Ford | 1'24.571 | 1.563 |
| 13. | Nico Hülkenberg | Audi | 1'24.626 | 1.618 |
| 14. | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | 1'24.646 | 1.638 |
| 15. | Luke Browning | Williams/Mercedes | 1'24.740 | 1.732 |
| 16. | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | 1'24.827 | 1.819 |
| 17. | Ayumu Iwasa | Red Bull/Red Bull Ford | 1'24.873 | 1.865 |
| 18. | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1'25.852 | 2.844 |
| 19. | Valtteri Bottas | Cadillac/Ferrari | 1'25.984 | 2.976 |
| 20. | Lance Stroll | Aston Martin/Honda | 1'26.066 | 3.058 |
| 21. | Fernando Alonso | Aston Martin/Honda | 1'26.072 | 3.064 |
| 22. | Colton Herta | Cadillac/Ferrari | 1'29.922 | 6.914 |