DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 25. szombat
F1

Norris kemény versenyre számít a Ferrarikkal

Örül a Magyar Nagydíj pole-pozíciósa, hogy visszatért az élre, de azt is tudja a McLaren címvédője, hogy a munka felét még vasárnap kell majd elvégeznie.

Egész nap magabiztos volt, örül a pole-pozíciónak különösen egy olyan pályán, mint a Hungaroring, de vasárnap így is kemény futamra számít a Ferrarik ellen – így összegzett szombaton az F1-es Magyar Nagydíj pole-pozíciósa, Lando Norris.

A regnáló világbajnok már a harmadik szabadedzést is az élen zárta, a leggyorsabb volt a Q1-ben és a Q2-ben is, a végén mégis neki kellett futnia az eredmény után, Lewis Hamilton vezetett ugyanis az első köröket követően. Norrisnak végül volt válasza, és 12 ezreddel megelőzte ferraris honfitársát – ezzel a McLaren britje szakította meg a Mercedes idei időmérős tarolását.

„Nagyon örülök, hogy visszatértem az élre. Kemény időmérő volt, ezek a srácok nagyon gyorsak voltak” – utalt a Ferrari pilótáira Norris a pályán készült interjúban. „Egész hétvégén nagyon szoros volt, de az első köröktől kezdve gyorsnak tűntünk.”

norris-pole-f1-hun-mclaren-1



„Hoztunk néhány fejlesztést, nehéz megmondani, mennyit segítenek köridő tekintetében, de határozottan segített ma” – mondta a McLaren újításairól. „Nagyon örülök, hogy az élen lehetek, főleg egy olyan pályán, ahol egyértelműen pole-ból akarsz indulni.”

„Egész nap megvolt az önbizalmam. A Q3-as köreim nem voltak a legjobbak, az utolsó sem, szóval kellemesen meglepődtem, hogy az élre kerültem vele. Jó munkát végzünk, az autó jónak érződik, magabiztos vagyok.”

„Egyértelműen jobban nyomtam az utolsó körben – ez hol kifizetődött, hol nem, de a lényeg, hogy végül összejött. Nagyon elégedett vagyok a csapat miatt, nagy köszönetet nekik a kemény munkáért – és aztán holnap jön az újabb nagy feladat.”

Ami a vasárnapi versenyt illeti, Norris kemény küzdelemre számít a Ferrarik ellen: „Nyilván a legjobb helyzetből indulok, de ezek a srácok remekül rajtolnak, egész szezonban gyorsak voltak, szóval így is kemény futamra számítok.”

„A Q1-ből a közepes keveréken mentek tovább, szóval érdekes lesz látni, milyen gumin rajtolnak holnap” – mutatott rá a címvédő. „Lehet, hogy pár dologban valamelyest jobb helyzetben vannak, ugyanakkor ma elvégeztük a munkát, este pedig a lehető legjobban felkészülünk a holnapra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: