A Honda nem kívánja sietve kihasználni az ADUO-rendszer biztosította fejlesztési lehetőségeket. A japán gyártó a folyamatos kisebb módosítások helyett hosszabb távú fejlesztési tervet követ, miközben az Aston Martin is inkább kivár egy nagyobb csomag bevetésével. A két partner szerint a türelmesebb megközelítés hosszabb távon eredményesebb lehet, mint az állandó apró frissítések.
Allan McNish, az Audi versenyigazgatója arról beszélt, hogy a német gyártó a barcelonai kisebb fejlesztés után várhatóan már csak 2027-ben tesz nagyobb lépést az ADUO-program keretében. Úgy tűnik, a Honda is hasonló filozófiát követ. A japán gyártó ugyan idén szintén két ADUO-fejlesztésre jogosult, mégsem kíván folyamatos kisebb módosításokkal előrelépni.

„Arra összpontosítottunk, hogy számos frissítést vezessünk be. A nyári szünet után azonban már más stratégiát követünk a következő évre. Ahelyett, hogy rendszeresen kisebb fejlesztéseket hoznánk, hosszú távú tervünk van a teljesítmény javítására” – mondta a Honda vezető versenymérnöke, Shintaro Orihara.
A japán szakember hozzátette, hogy addig is a jelenlegi csomagból kell kihozni a maximumot: „Addig is tovább kell dolgoznunk azon, hogy optimalizáljuk a működésünket, mielőtt új erőforrást vezetnénk be.”
A Honda partnere, az Aston Martin szintén nem akarja felvenni a riválisok fejlesztési tempóját. A silverstone-i istálló továbbra is Adrian Newey elképzelését követi – akinek a gondolatait ide és ide kattintva lehet megismerni –, és inkább egy nagyobb fejlesztési csomag bevetésére vár.

Mike Krack csapatfőnök szerint nincs értelme mások munkáját figyelni: „Nekem a saját csapatommal is éppen elég dolgom van, ezért nem igazán foglalkozom azzal, mit csinálnak a többiek. Ha ilyen ütemben folytatják a fejlesztéseket, mindannyian tudjuk, hogy egy ponton már az új autóra kell koncentrálni. De ismétlem, nem tudom, pontosan milyen stratégiát követnek a riválisok.”
Krack elismerte, hogy nem könnyű kivárni a következő nagy fejlesztési csomagot: „Ez részben pszichológiai kérdés. Nagyjából 80-90 százalékon állunk a többiekhez képest, vagyis nem vagyunk nagyon messze. Mondjuk úgy, hogy már látjuk a fényt az alagút végén. A következő két futamot még a jelenlegi csomaggal teljesítjük. Természetesen csalódott vagyok, de ezt a döntést hoztuk.”