Andy Cowell elmondta: Fernando Alonso utóbbi időben adott nyilatkozatai ellenére sem beszéltek a versenyzővel az esetleges visszavonulásáról, és maximálisan arra koncentrálnak, hogy sikeresek legyenek a 2026-ban induló új F1-es érában.
Alonso az elmúlt hetekben többször is utalt rá – többek között az Aston Martin honlapjára felkerült interjúban is –, hogy a következő lehet az utolsó idénye a Formula-1-ben. Az esetleges visszavonulása azonban nagyban függ attól, hogy mennyire lesz versenyképes a 2026-os autó: ha az lesz, akkor úgy érzi a most 44 éves pilóta, hogy az egy jó pillanat lehet a kiszállásra.

Az Aston csapatvezetője szerint azonban ez egyelőre nem téma köztük Alonsóval: „Egyszer sem beszéltem vele erről. Az elmúlt évben velem folytatott beszélgetései mind 2026-ra fókuszáltak” – jelentette ki Cowell, akit a Motorsport idéz.
„Lance pontosan ugyanilyen, ami egy fájdalmas 2025-ös idényt eredményezett, de minden erőfeszítésünket és koncentrációnkat 2026-ra irányítjuk.”
„Gyanítom, Fernando a 2026-os esztendő végén gondolkodik és azon, hogy mit tegyen, de mi csak keményen hajtunk azért, hogy biztosítsuk, hogy a lehető legjobb helyzetben legyünk 2026-ra, 2027-re és utána. Fernando megmutatta, hogy fantasztikus versenyző. A kora pedig nem tűnik problémának számára – sőt, úgy tűnik, hogy az egy erőssége!”

Cowell a RacingNews365 szaklap hasábjain egyébként arra is reagált, hogy Alonso épp akkor vonulna vissza szívesen 2026 végén, ha jövőre eredményes és erős szezont futhatna az Aston Martinnal:
„Úgy vélem, ez azzal függ össze, hogy mindannyian a csúcson szeretnénk abbahagyni. Szeretné úgy befejezni a versenyzői karrierjét, hogy futamokat nyer, jól teljesít versenyeken. Szerintem ez ehhez kapcsolódik.”
„Nagyon komoly része ő a csapatunknak, rendkívül hasznos, hogy velünk van, ahogy Lance is az idei és a jövő évre nézve azzal, hogy iránymutatást ad, mi fontos a 2026-os autót illetően, dolgozik a versenyzői szimulátorban, az autókonfiguráción, és így tovább. Ez ide vezethető vissza: Fernando az utolsó versenyén a dobogó tetején – mindnyájan erről álmodunk.”