Fernando Alonso ismét a visszavonulásáról beszélt: az F1-es mezőny rangidőse szerint jobb esély lehet a távozására 2026 végén, ha versenyképes lesz Aston Martin, mintha nem – de a lényeg nem ez, hanem hogy bármilyen szerepkörben, de segítse az istálló világbajnoki reményeit.
Nagyok a várakozások az új szabályrendszer érkezésével az Astonnál, ahol immár Adrian Newey tervezi az autót az elmúlt években komoly felújításon átesett infrastruktúra segítségével, ráadásul immár a Honda gyári partnere lesz az alakulat.

Alonso az istálló honlapján megjelent interjúban el is mondta, hogy biztos benne, hogy sikeres lesz a projekt és a Formula-1 csúcsára fog érni az Aston, az egyetlen kérdőjel benne annak kapcsán van, hogy ez mennyi idő alatt fog összejönni.
Az időtartam azonban a kétszeres F1-es világbajnok pályafutását, pontosabban annak végpontját is befolyásolhatja. Az említett interjú végén ugyanis a spanyol ismét arról beszélt, hogy ha 2026-ban erős lesz az Aston Martin, akkor jó esély lehet a visszavonulására:
„Gondolkodtam rajta… De meghagyom a döntést a jövő évre, és attól is függ, hogyan áll a csapat abban a pillanatban és mire van szükségük tőlük. Nyitott vagyok rá, hogy a tőlem telhető legjobban segítsem a csapatot.”

„Ez most nem rólam szól, nem kell folytatnom a versenyzést. Én csak azért vagyok itt, hogy segítsek az Aston Martinnak világbajnokká válnia, akár én ülök a volán mögött, akár nem – ez a fő célja a karrierem második fejezetének.”
„És igen, mondtam, hogy gondoltam már erre. Ha jól mennek a dolgok, az egy nagyon jó pillanat lenne abbahagyni, mert sok-sok éve kerestem egy versenyképes autót és helyzetet, és ha ez meglesz, akkor az szerintem nagyon jó módja a pályafutásom lezárásának.”
„Mondjuk úgy, hogy ha versenyképesek vagyunk, nagyobb esély van arra, hogy befejezem. Ha nem vagyunk versenyképesek, nagyon nehéz lesz feladni anélkül, hogy újra megpróbálnám.”
Alonso esetleges jövő évi búcsújáról a Pitwall hétfői adásában is beszélgettünk: