DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

McLaren: Kemény verseny, nem változtatunk

Miután Norris és Piastri összeértek Szingapúrban, a McLaren vezetői, Zak Brown és Andrea Stella megerősítették: nem lesz szigorítás, a pilóták továbbra is szabadon versenyezhetnek egymás ellen.

A McLarennél nyugalommal fogadták az F1-es Szingapúri Nagydíj első körében történt Norris–Piastri-koccanást. Zak Brown szerint mindez kemény, de tiszta versenyhelyzet volt, Andrea Stella pedig hangsúlyozta: Piastri rádiós megjegyzését nem szabad eltúlozni, ez a pillanat hevében elhangzott reakció volt. A csapat változatlan irányban folytatja a munkát, és tovább építi az erős belső egységet.

A Sky Sports F1-nek nyilatkozva Zak Brown kiemelte, hogy az incidens nem volt több egy határon mozgó versenyhelyzetnél: „Mint minden versenyhétvégén, most is mindent visszanézünk majd. Úgy tűnik, Max és Lando vagy hozzáértek egymáshoz, vagy Lando hirtelen fékezni kényszerült, így lett izgalmas az a harmadik kanyaros szituáció. Ez versenyzés, kemény versenyzés” – fogalmazott a McLaren vezérigazgatója.

piastri-norris-singapore-1



Brown hozzátette, hogy a rajt utáni tumultusban elkerülhetetlenek az ilyen esetek: „Ha három-négy autó egyszerre kanyarodik, előfordul, hogy összeérnek. Természetesen hétfőn részletesen kielemezzük, de ez egyszerűen a sport velejárója.”

A McLarennél úgy látják, az incidens hátterében az állt, hogy Norris igyekezett elkerülni a kontaktust Max Verstappennel, és ezért sodródott kissé Piastri irányába. A csapatfőnök, Andrea Stella is hasonlóan nyugodtan értékelte a történteket. Szerinte a két pilóta továbbra is éretten képes egymással versenyezni:

piastri-norris-singapore-2

„A két versenyzőnk már abban a helyzetben van, hogy képesek egymással küzdeni és közben a saját céljaikat követni. Folytatjuk a megszokott megközelítést. Minden versenyen tanulunk valamit, finomítunk az apró részleteken, de az alapelv nem változik” – magyarázta Stella, aki hozzátette: „A konstruktőri bajnoki cím megszerzése sem változtat ezen.”

A futam után Oscar Piastri rádión keresztül hallhatóan bosszúsan reagált a történtekre, ám Stella szerint ezt is helyén kell kezelni: „Mindent perspektívába kell helyezni” – mondta a Sky F1-nek. – „Ez egy versenyző reakciója egy Formula–1-es autóban, a pillanat hevében.”

piastri-norris-singapore-3

„Az ilyenkor elhangzó információk csak az ő nézőpontját tükrözik, miközben Lando is mozgásban volt. A szokásos módon leülünk, átbeszéljük, és ebből is erősebben jövünk ki. Ez a csapatépítés folyamatának része, amelyben a versenyzőink kulcsszereplők.”

A történtekre Jenson Button, a 2009-es világbajnok is reagált, aki szerint a helyzetet nem szabad túlértékelni: „Ez a versenyzés. Egymás mellett voltak, Lando kicsit hozzáért Max Red Bulljához, aztán jött egy kis túlkormányzás, ennyi. Nem az történt, hogy Lando bele akarta tolni Oscart a falba” – magyarázta Button.

A brit szerint a jelenet inkább a tapadás hiányából adódott, és semmi sem utalt szándékosságra. „Ha én lennék Oscar, csak annyit mondanék, a csapattársam most jobban jött ki ebből a helyzetből. Ennyi az egész.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: