Lewis Hamilton vezetésével Ferrari 1-2 az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén: a Scuderia párosa szinte végig az élen tanyázott péntek késő délután. Mögöttük a Mercedesek következtek, miközben a McLarenek hibáztak: a nagyobbat Lando Norris, akinek a bal hátsó futóműve ki is tört.
Több hibát is láthattunk a versenyzőktől késő délután: néhányan a bukóteret látogatták meg egy-egy elfékezés után – így tett például Lewis Hamilton is a gyakorlás legelején –, míg mások a falat koccolták le kisebb vagy nagyobb mértékben.

A leglátványosabb érintést Lando Norris hozta össze, a brit ki is törte a bal hátsó futóművét a tréning felénél, lassú tempóban evickélt vissza a bokszba, ahonnan már nem is tudott kihajtani a hátralévő csaknem fél órában. Rajta kívül a csapattárs Oscar Piastri, valamint Charles Leclerc és George Russell is finoman megpuszilta a falat.
Az edzés másik fő érdekessége a gumiválasztást érintette, ugyanis egyelőre nem tűnik egyértelműen jobbnak a C6-os leglágyabb keverék a közepes abroncsnál: Hamilton egy darabig a sárga oldalfalú gumival vezetett, de a végeredményben Oliver Bearman és Liam Lawson is azokkal tanyázott a top 10-ben.

A tempót egyébként a Ferrarik diktálták: a leggyorsabbnak Hamilton bizonyult 1:41,293-as körrel, amivel hét századdal múlta felül Leclerc-t. Őket a Mercedesek követték George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel, majd jött a fentebb említett Haas- és Racing Bulls-pilóta, akik közé Max Verstappen ékelődött még be a Red Bull-lal.
A vb-aspiráns McLarenek a fenti hibák miatt zaklatott edzésük végén az eredménylistán sem foglaltak el előkelő pozíciót: Norris épp csak befért a top 10-be (Esteban Ocon és Alexander Albon előzte még meg), míg Piastri csupán 12. lett, ráadásul sárga zászlós kihágás miatt vizsgálni is fogják. Haloványan szerepelt a Stake, az Aston Martin és az Alpine, az ő hat versenyzőjük foglalta el az utolsó helyeket.
Folytatás szombaton 10:30-tól a harmadik edzéssel.
A 2. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1'41.293 | |
| 2. | Charles Leclerc | Ferrari | 1'41.367 | 0.074 |
| 3. | George Russell | Mercedes | 1'41.770 | 0.477 |
| 4. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1'41.779 | 0.486 |
| 5. | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | 1'41.891 | 0.598 |
| 6. | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 1'41.902 | 0.609 |
| 7. | Liam Lawson | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'41.989 | 0.696 |
| 8. | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1'42.167 | 0.874 |
| 9. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1'42.177 | 0.884 |
| 10. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1'42.199 | 0.906 |
| 11. | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | 1'42.255 | 0.962 |
| 12. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 1'42.295 | 1.002 |
| 13. | Isack Hadjar | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'42.443 | 1.150 |
| 14. | Yuki Tsunoda | Red Bull/Honda RBPT | 1'42.444 | 1.151 |
| 15. | G.Bortoleto | Sauber/Ferrari | 1'42.561 | 1.268 |
| 16. | Pierre Gasly | Alpine/Renault | 1'42.674 | 1.381 |
| 17. | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1'42.771 | 1.478 |
| 18. | Nico Hülkenberg | Sauber/Ferrari | 1'42.820 | 1.527 |
| 19. | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 1'42.967 | 1.674 |
| 20. | Franco Colapinto | Alpine/Renault | 1'43.322 | 2.029 |